Brazil futballista a magyar válogatott új keretében

InfoRádió
2017. március 8. 17:58
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a tizenkét játékost, akik vasárnaptól együtt készülnek Telkiben a válogatott március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőjére.

Bernd Storck két lépcsőben hirdeti ki a portugálok ellen készülő magyar keretet, elsőként az itthon játszó labdarúgóknak küldött meghívót, akik már a hétvégi fordulót követően, vasárnap megkezdik a közös munkát Telkiben. A névsorban találjuk

a héten állampolgársági vizsgát tevő Paulo Viniciust,

a Videoton FC brazil születésű védőjét, rajta kívül újoncnak számít a keretben a Honvéd csatára, Eppel Márton, valamint a DVSC támadó középpályása, Holman Dávid is.

Kleinheisler Lászlót annak ellenére is meghívta a szövetségi kapitány, hogy a Ferencváros játékosa eltiltás miatt nem léphet pályára Portugáliában. A középpályás alapembere a válogatottnak, és miután az év során amúgy is kevés idő áll rendelkezésre a közös edzésekre, a csapatjáték és a csapategység erősítése szempontjából is hasznos, ha Kleinheisler is együtt készülhet a keret többi tagjával, annak ellenére, hogy Lisszabonban biztosan nem lép pályára.

Németh Krisztián személyében egy légiós is részt vesz a vasárnap kezdődő edzőtáborozáson: őt elengedte klubja, a katari al-Garafa, miután jövő héten az ázsiai országban is bajnoki szünet lesz.

"A felkészülés első hete lehetőséget ad arra, hogy megnézzünk pár új játékost, különös tekintettel arra, hogy az U21-es csapattal együtt készülünk majd - mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck a kerethirdetés kapcsán. - El fogjuk végezni az immár szokásos erőnléti tesztet, hogy lássuk, milyen állapotban vannak a játékosok most, a Portugália elleni mérkőzés előtt. Nagyon örülök ennek a plusz egy hétnek, ami a rendelkezésünkre áll az új játékosokkal, akiknek így lehetőségük nyílik arra, hogy együtt eddzenek velünk, és megmutassák, mire képesek. Tisztában vagyok Paulo Vinicius helyzetével, természetesen ismerem a futballtudását, hiszen többször láttam játszani a Videotonban. Ha a nemzetközi szabályokban foglalt előírások feltételei adottak lesznek, akkor örömmel fogom megnézni, hogyan teljesít az edzéseinken a válogatottban. Már beszéltem vele személyesen is, így tudom, kétség sem fér hozzá, hogy maximálisan azonosul a magyar nemzeti csapattal."

A szövetségi kapitány a mai napon bejelentett, oroszok elleni felkészülési mérkőzésről is nyilatkozott: "Nagyon örülök, hogy ismét lehetőségünk nyílik egy erős csapat ellen játszani. Az orosz válogatott a hazájában rendezendő világbajnokságra, illetve a nyári Konföderációs Kupára készül majd, de számunkra is kitűnő lehetőség lesz ez a találkozó, hogy felkészítsük a csapatot az Andorra elleni vb-selejtezőre."

A vasárnaptól Telkiben edzőtáborozó kerettagok névsora:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)

Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Mezőnyjátékosok:

Botka Endre (Ferencváros)

Eppel Márton (Budapest Honvéd)

Fiola Attila (Videoton FC)

Gera Zoltán (Ferencváros)

Holman Dávid (DVSC)

Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC)

Kleinheisler László (Ferencváros)

Lovrencsics Gergő (Ferencváros)

Németh Krisztián (Al-Garafa)

Paulo Vinicius (Videoton FC)