Bemutatkozott az első vak játékvezető

Infostart
2017. március 8. 12:12
Az Arsenal a Wenger-éra legmegalázóbb vereségét szenvedte el a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntőben, kétszer 5-1-re kapott ki, 10-2-es összesítéssel búcsúzott. A Professzor ellenben dicsérte a csapatát, és csak a görög bírót véli hibásnak.

Vélhetően egyetért vele az Arsenal szurkolóinak egy része is. Tegnap este valaki belenyúlt Anasztasziosz Szidiropoulosz angol nyelvű Wikipedia-szócikkébe, s az alábbi, azóta törölt beírást tette közzé a sporiról:

„Az első vak játékvezetőként ismert,

aki 2017-ben az Arsenal–Bayern Bajnokok Ligája-mérkőzést vezette. Szidiropoulosz 2011-ben lett FIFA-játékvezető.” Aztán még szerepelt a szövegben egy nagy barna boríték, amelyet egy UEFA-képviselőtől a bíró átvett, „ez magyarázza azokat a borzalmas ítéleteket, amelyeket ő és társai a mérkőzésen hoztak”.

A bejegyzésnek nyilvánvalóan a legcsekélyebb valóságtartalma sincsen, noha a Koscielny szabálytalansága után megítélt büntető vitatható volt, mivel Lewandowski lesen állt előtte, s egyébként a piros lap túl szigorúnak tűnt. De ez nem magyarázat arra az összeomlásra, amely az Arsenalt jellemezte a mérkőzés utolsó bő fél órájában.

Wenger feldúltan beszélt a találkozó után a játékvezető „megmagyarázhatatlan és botrányos” ítéletéről, de arról nem, hogy az egyenlítő gól után miért omlott össze a csapata. Laurent Koscielny, a csapatkapitány, kétségtelenül kulcsember, de nem lehetett nem észrevenni, hogy Münchenben és Londonban is a kiválása után

egy rossz serdülőcsapat hatékonyságával védekeztek

a társai. Az Emiratesben a Bayern további góljainak többségét súlyos védelmi hiba előzte meg.

A szurkolók (ahogyan a BBC írta: kis létszámú, de nagyon hangos) körülbelül kétszáz fős csoportja már a mérkőzés előtt Arsene Wenger távozását követelte, ezek a hangok most nyilván felerősödnek. Az Arsenal, sorozatban hetedszer, kiesett a BL nyolcaddöntőjében, de az FA-kupában és a bajnokságban még van miért harcolnia. A Liverpool elleni rangadó és a mostani vereség is azt mutatta, valami drasztikus változtatásra van szükség

Az Arsenal még soha nem szenvedett ennél súlyosabb vereséget a Bajnokok Ligájában, ellenben a Bayerntől immár sorozatban harmadszor is 5-1-re kikapott. Az Emirates stadionban ennél nagyobb vereség még soha nem érte. 1998 óta egyáltalán, tehát korábban, a Highburyben sem szenvedett ennél súlyosabb hazai vereséget. A 10-2-es összesítés majdnem rekord a BL-ben, csak egyszer fordult elő nagyobb különbség, 2009-ben a Bayern a lisszaboni Sportingot ejtette ki 12-1-gyel. Angol klub ekkora verést még soha nem kapott a nemzetközi kupákban