Meglepő helyen bukkant fel riói olimpiai bajnokunk

InfoRádió
2017. március 2. 12:26
Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőröző iskolában járt: a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola alsósaival és a Csomorkány SE vívópalántáival találkozott.

Látogatását nevelőedzője, a jelenleg a Csomorkány SE-nél dolgozó, vásárhelyi születésű Felletár György „hozta tető alá".

"Még most sem hiszem el, hogy én vittem be az utolsó találatot az olimpiai döntőben, és megnyertem az aranyérmet. A finálét éppen ezért még mindig végigizgulom. Kíváncsi vagyok, tényleg sikerült-e. Az egész olyan, mint egy álom" - mesélte a tavaly őszi házasságkötése után Szász-Kovács Emese névre hallgató riói párbajtőröző olimpiai bajnok.

"Az olimpiai győzelem után megváltozott az életem, az emberek megismernek az utcán, autogramot, közös fotót kérnek. Egyik napról a másikra ismert lettem" – mondta a vívónő a Délmagyar.hu-nak. Azt is elárulta, Nagy Tímea a példaképe, több szempontból is: nem adta fel, szülés után visszatért, és olimpiát nyert. Ezt a „projektet" szívesen másolná majd a tokiói ötkarikás játékokon.