eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Los Angeles Times: nincs jelentősége Budapest visszalépésének

Los Angeles Times: nincs jelentősége Budapest visszalépésének

A Magyarországról érkező hírnek, miszerint Budapest visszalép a 2024-es olimpia rendezési jogáért folyó versenyből, semmi jelentősége - írja a Los Angeles Times.

A kezdetektől Los Angeles és Párizs volt volt a favorit a 2024-es játékok pályázói közül - írja az amerikai napilap, és úgy vélekedik, hogy Budapest visszalépése inkább a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak jelent újabb gondot, mert egyre nehezebb talál házigazdának jelentkezőket. 

"Ez már nem csak a látszat, mert úgy hullanak a pályázók, mint a legyek"

- mondta Jules Boykoff, az oregoni Pacific University professzora. Az újság emlékeztet arra, hogy korábban már Boston, Hamburg és Róma is kiszállt a versenyből, mindannyian elsősorban a várható magas költségek miatt. Ráadásul a 2022-es téli olimpiai rendezőjét is végül csak két város közül választhatta ki a NOB.

A Los Angeles Times szerint

csődöt mondott a NOB Agenda 2020-as programja,

amely a kisebb városoknak is lehetőséget kínált az olimpia megrendezésére. A lap azt írja, Los Angeles vagy Párizs esetében nincs szükség óriási beruházásokra, mert mindkét helyszínen a létesítmények többsége már áll, így egyensúlyban tartható lehet a költségvetés is. 

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×