Ittas vezetésen érték a világbajnok magyar sportolót

InfoRádió
2017. február 23. 09:13
Marosi Ádám öttusázó világbajnoktól ittas vezetésért elvették a jogosítványát. Hivatásos katonaként ügyészségi vizsgálat indul ellene.

A február 11-i hétvégén közúti ellenőrzésre megállították a rendőrök Marosi Ádám ötszörös világbajnok, olimpiai bronzérmes öttusázó – valamint egy mellette utazó hölgy – gépjárművét. A járőrök megszondáztatták az autó volánjánál ülő sportolót, és kiderült, hogy alkoholt fogyasztott - írja a Borsonline. A lap úgy értesült, a férfi véralkoholszintje olyan magas volt, hogy a rendőrök további intézkedésre előállították, jogosítványát pedig bevonták. Marosit később elengedték.

Hogy az ezen a héten az Egyesült Államokban zajló Világkupára az eset miatt nem utazott-e el, azt nem tudni.

Mivel Marosi katona, a honvédségnél ilyen esetekben azonnal vizsgálat indul. Nagy Andrea főügyészségi ügyész szóvivő megerősítette, hogy az ügy iratai megérkeztek meg a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályára, jelenleg tanulmányozzák őket.

A lap kereste Marosi Ádámot is, akit a történtek nyomán vélhetően rangjában visszavetnek, de őt nem sikerült elérniük.