Két évre eltiltották a válogatott kajakost

InfoRádió / MTI
2017. február 14. 12:19
Kétéves eltiltást kapott a kajakos Dombvári Bence, akinek egy tavalyi válogatóverseny után találtak tiltott teljesítményfokozó szert a doppingmintájában.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) keddi tájékoztatása szerint a doppingbizottság - amelybe a szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Doppingellenes Szervezet (HUNADO) delegál egy-egy tagot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egy megfigyelővel képviselteti magát benne - most zárta le a versenyző ügyét.

A mintaadás 2016. június 9-én, a második olimpiai válogatóversenyen történt, így a 24 éves Dombvári eltiltása - mindennemű sporttevékenységtől - 2018. június 9-ig marad érvényben. A Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a hazai ötkarikás válogatót 1000 méteren, de a riói játékokra végül nem utazhatott el.

"A döntést tudomásul vettem, de továbbra is hangsúlyozom, hogy semmilyen tiltott szert nem használtam. Mindent meg fogok tenni azért, hogy jövőre sikeres legyen a visszatérésem" - nyilatkozta Dombvári Bence a kajakkenusport.hu-nak.

Dombvári Bencének nem ez az első eltiltása, 2015 áprilisában egy versenyen kívüli ellenőrzés során kokaint találtak a szervezetében, akkor hónapokig nem versenyezhetett.