Hatalmas bravúrt produkált a magyar pólóválogatott

InfoRádió / MTI
2017. február 12. 13:14
A magyar válogatott az első negyedben összeszedett ötgólos hátrányát ledolgozva 9-7-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna vasárnapi zárómérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában, ezzel a második helyen zárt.

Eredmények:

Magyarország-Horvátország 9-7 (1-6, 2-1, 3-0, 3-0)

a magyar csapat gólszerzői: Bátori, Vámos 2-2, Kovács P., Fülöp, Manhercz, Nagy Á., Tóth M. 1-1

A horvátokat láthatóan motiválta, hogy a délelőtti mérkőzésen kiderült, hatgólos sikerre van szükségük a tornagyőzelemre, ugyanis elképesztő lendülettel gázoltak át a magyar válogatotton, amelyből ezen a mérkőzésen a jövő heti Bajnokok Ligája küzdelmek miatt hiányoztak az egri kerettagok, azaz Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert és Kovács Gergő.

Az olimpiai ezüstérmes horvátok kedvünk szerint harcolták ki a kiállításokat, az első negyedben pedig csak az utolsó, szám szerint a hetedik emberfórjukat hibázták el. Az egyetlen magyar gólt Kovács Péter szerezte.

A rendkívüli egyoldalú első negyedet követően feljavult a magyar védekezés, és támadásban is volt egy-egy szép megoldás, így négygólosra csökkent a különbség a nagyszünetre.

A harmadik felvonásban tovább zárkózott a magyar csapat, ebben a kapus Decker Attilának volt a legnagyobb szerepe, hiszen számos fantasztikus védést mutatott be. A magyaroknak több labdájuk is volt az egyenlítéshez, végül azonban minimális különbséggel vághattak neki a zárófelvonásnak.

A negyed elején Mezei Tamás harcolt ki ötméterest, amelyet Manhercz Krisztián értékesített. A kapuban Decker továbbra is ellenállhatatlan volt, és meccsben tartotta a csapatot. Két perccel a vége előtt emberelőnybe került a csapat, a végletekig kijátszott fórt Tóth Márton értékesítette, ezzel először vezetett a magyar válogatott. A túloldalon is jött az előny, de Misklav Vrlic bombája kijött a kapufáról. Az ellentámadás végén Mezei újabb ötöst harcolt ki - még az indulatok is elszabadultak kicsit -, a büntetőt Vámos Márton belőtte és eldöntötte a mérkőzést.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a találkozót követően az M4 Sportnak elmondta, a szombati, a montenegróiak elleni összecsapással ellentétben ezúttal "csak" egy negyed előnyt adtak a riválisnak, igaz, most olyan hátrányba kerültek az elején, amelyet vízilabdában ritkán dolgoznak le ezen a szinten. Hozzátette, rendkívül elégedett a játékosok hozzáállásával, hiszen ilyen hitre van szüksége minden olyan vízilabdázónak, aki a magyar válogatottat képviseli. Märcz Tamás kijelentette, fantasztikus egyéni teljesítmények voltak, nem is igazán tud külön kiemelni senkit.

korábban:

Montenegró-Szlovákia 18-3 (5-1, 6-1, 3-0, 4-1)

szombaton játszották:

Magyarország-Montenegró 4-9 (0-3, 0-3, 2-1, 2-2)

Horvátország-Szlovákia 17-3 (3-2, 5-0, 4-1, 4-1)

pénteken játszották:

Montenegró-Horvátország 7-7

Magyarország-Szlovákia 20-5

A torna végeredménye:

1. Montenegró 7 pont, 2. Magyarország 6, 3. Horvátország 4, 4. Szlovákia 0