eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Így zsarolták meg David Beckhamet

Így zsarolták meg David Beckhamet

A korábbi világklasszis angol labdarúgót, David Beckhamet képviselő ügynökség elismerte, pénzt követelt tőlük egy hacker, hogy ne szivárogtassa ki a cég és a futballista közötti levelezés kellemetlen részeit - írj a BBC.

A múlt héten jelent meg a brit sajtóban az a levelezés, amely miatt kellemetlen helyzetbe került David Beckham. A kiszivárgott e-mailek szerint a 41 éves exfocista azt kifogásolta, hogy nem ütötték lovaggá, és obszcén jelzőkkel illette az erről döntő testületet, illetve néhány kitüntetettet is. 

Most a Beckhamet képviselő PR-ügynökség megerősítette, hogy kelet-európai hackerek szerezték meg a magánlevelezésüket, és mielőtt nyilvánosságra hozták volna, pénzt követeltek a hallgatásukért. A Doyen Sports elutasította a zsarolást, és a rendőrséghez fordult.

Az e-maileket megpróbálták ezután a labdarúgók szerződéses ügyeiről rendszeresen szivárogtató Football Leaksnek eljuttatni, majd megküldték több lapnak is. A The Sun végül szombati számában közölte a levelezés részleteit.

Beckhanem egyelőre nem szólalt meg az ügyben, csupán a szóvivője közölte: régi, meghamisított és szövegkörnyezetéből kiragadott levelekből koholták az egész történetet.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×