Houston, bowl van! Jön a csúcstalálkozó

InfoRádió / MTI
2017. február 5. 11:17
Houstonban magyar idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 51. Super Bowlt, amelyben a legjobb védelem és a legjobb támadósor, vagyis a New England Patriots és az Atlanta Falcons találkozik.

Talán kevés New England Patriots-szurkoló gondolta a szezon elején, Tom Brady irányító négymérkőzéses eltiltásakor, vagy aztán az egyik legfőbb célpontja, Rob Gronkowski súlyos sérülésekor, hogy a csapat érdekelt lesz a Super Bowlban. Bill Belichick vezetőedző azonban ismét szinte tökéletes gépezetet épített fel, és minden nehézségen túljutott csapatával. A Patriots fő erőssége ebben a szezonban a védelem volt: a legkevesebb pontot engedélyezte az ellenfeleknek.

A New England védelme története során mindössze második alkalommal bizonyult a legjobbnak a ligában, 2003-ban volt így legutóbb, akkor a gárda Super Bowlt nyert - éppen Houstonban.

Brady csillagos ötös lehet

A kiváló védelem mellett a New England támadásban is rendkívül erős, az irányító Tom Brady kevésbé ismert elkapókkal is kiválóan megérteti magát, és a csapat játékában mindig benne van egy trükkös játék. A rutinos irányító a rekordot jelentő hetedik Super Bowljára készül, s ha nyer, akkor ezen a poszton az első, összességében pedig Charles Haley után mindössze a második olyan játékos lesz az NFL történetében, aki ötödször emelheti magasba a Vince Lombardi trófeát.

Bill Belichick már karrierje tizedik Super Bowlját játssza, neki hat bajnoki címe van, ebből négyet ünnepelhetett a bostoniak trénereként, kettőt még a New York Giants segédedzőjeként.

Legutóbb két évvel ezelőtt a Seattle Seahawks legyőzésével diadalmaskodott a Patriots. Annak a sikernek Malcolm Butler volt az egyik kulcsfigurája, aki néhány másodperccel a vége előtt lefülelte az ellenfél irányítójának, Russell Wilsonnak a célterületre szálló passzát, megakadályozva ezzel a Seattle fordítását. A cornerbackre ezúttal is kulcsszerep hárulhat, hiszen neki kell védekeznie az Atlanta legjobb elkapója, Julio Jones ellen.

Kiszámíthatatlan támadógépezet

S amíg a New England eredményét a védelme alapozta meg, addig az Atlantáét a támadósor. A Falcons szerezte a legtöbb pontot az NFL-ben, a passz- és a futójáték is kiváló, kiszámíthatatlan, hogy éppen melyik fegyvert veszik elő. A szezon második felében lendült bele igazán a csapat, majd a rájátszásban magabiztosan ütötte ki a Seattle-t és a Green Bay-t is.

Az irányító Matt Ryan a rájátszásban eddig hét touchdown-passzt adott és egyszer sem adta el a labdát. A Super Bowlok történetében eddig hat olyan irányító lépett pályára, aki interception nélkül jutott el a fináléig, mindannyian győzelemre vezették csapatukat. Ryan irányításával ugyanakkor az Atlanta története során eddig kétszer nézett farkasszemet a New Englanddel, mindkét alkalommal a bostoniak diadalmaskodtak.

Elhagyott taktika

Díjazottak

MVP és az Év támadója: Matt Ryan (Falcons)
Az Év védője: Khalil Mack (Raiders)
Az Év újonc védője: Joey Bosa (Chargers)
Az Év újonc támadója: Dak Prescott (Cowboys)
Az Év visszatérője: Jordy Nelson (Packers)
Az Év edzője: Jason Garrett (Cowboys)

Az Atlantánál szépen búcsúzhat a támadásokért felelős edző, Kyle Shanahan, aki minden bizonnyal a San Francisco főedzőjeként folytatja. Nagy ijedtséget keltett, hogy néhány napja eltűnt a szakvezető táskája, amelyben a taktikát is őrizte – de gyorsan kiderült, hogy csak egy újságíró cserélte össze Shanahan táskáját a sajátjával, és nem jutottak illetéktelenekhez a titkok. Az edző egyébként folytathatná a családi hagyományt: apja, Mike Shanahan háromszoros Super Bowl-győztes.

És amíg a Falcons-játékosoknak nem, a főedzőnek, Dan Quinn-nek van már Super Bowl-tapasztalata: a Seattle védőkoordinátoraként egyszer nyert, egyszer pedig veszített, éppen a Patriots ellen.

Az Atlanta története első, míg a New England ötödik bajnoki címét ünnepelheti, utóbbi az örökrangsor második helyén ezzel beérné a Dallas Cowboys és a San Francisco 49ers együttesét. Az éllovas Pittsburgh Steelers hat diadalt számlál.

A Super Bowl a világ legnézettebb egynapos sporteseménye, amely így természetesen a hatalmas látványos show-ról is szól egyben. A félidei koncertet ezúttal a tavaly még a himnuszt éneklő Lady Gaga adja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gergelics József szakíró
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást