Betegségek miatt marad el a rangadó

Infostart
2017. január 31. 17:47
Egészségi okok miatt elmarad a szerdai, Dunaújváros-BVSC női ob I-es vízilabda-mérkőzés, és elhalasztják a Szentes-Honvéd és az UVSE-Szeged találkozót is. Az E.ON férfibajnokságban szintén három mérkőzés marad el az ónos eső miatt.

Petrovics Mátyás, a BVSC női vízilabdacsapatának vezetőedzője kezdeményezte a Dunaújváros elleni mérkőzés elhalasztását. 

„A betegségek miatt már a tegnapi edzésen sem jelent meg annyi egészséges játékos, hogy ki tudjunk állni szerdán a Dunaújváros ellen. Mihók Attila kollégám sportszerűen hozzájárult a halasztáshoz, úgyhogy két hét múlva, február 14-én pótoljuk a találkozót" – jelentette ki Petrovics Mátyás az InfoRádiónak. 

A BVSC vezetőedzője hozzátette, hogy a csapat körüli sérüléshullám már hetek óta tart, mindez a múlt szombati, Honvéd ellen 23-7-re megnyert bajnoki mérkőzés után csúcsosodott ki. 

„Hölgyekről van szó, tehát a felfázás, a tüszős mandulagyulladás, s mindenféle olyan dolog van, amely miatt nem szabad kockáztatni" – hangsúlyozta. 

Hetek óta influenzajárvány van, ezért igyekeznek fokozottan óvni a játékosokat. 

„Mindenféle vitamint szednek, emellett pedig az egészséges táplálkozásra és a pihenésre nagy hangsúlyt fektetnek. Sportolók, ezért az immunrendszerük is erősebb.

Az uszoda viszont az a közeg, ahol a vírusok és a baktériumok hatványozottan terjednek"

– mondta Petrovics Mátyás. 

Hozzáfűzte, hogy a sűrű menetrend miatt az extrém terhelés sem segít ezekben a hetekben.  

A csapat- és a válogatott orvosok szerint fontos, hogy a játékosok otthon lábadozzanak. Petrovics Mátyás reméli, hogy a szombati, Újpest elleni bajnoki rangadóra legalább a csapat nagy részét sikerül „összedrótozni".

  • A szövetség döntése szerint a női ob 1 felsőházának további két mérkőzése is elmarad, így a Szentes-Honvéd és az UVSE-Szeged találkozót is később pótolják.
  • Az E.ON férfibajnokságban szintén három mérkőzés marad el az ónos eső miatt. A Szentes–Szolnok mérkőzést egy nappal, szerdáról csütörtökre tolták el, a Pécs–KSI találkozót február 7-én, míg a Vasas–Szeged rangadót február 18-án pótolják.