Soha nem látott bravúrra készül a Real Madrid

Infostart
2017. január 25. 13:08
A Real Madrid a Zidane-éra eddigi egyik legnehezebb mérkőzését játssza ma este Vigóban. A francia edző azt mondja, nincs ok az aggodalomra – pedig nagyon tartalékos összeállításban kényszerül pályára lépni a csapata.

A tervek szerint a Casilla – Vázquez, Nacho, Sergio Ramos, Danilo – Kroos, Casemiro, Kovaćić – Isco, Benzema, Cristiano Ronaldo tizenegy kezd majd a szerda esti Király-kupa-mérkőzésen, azaz Keylor Navas, Dani Carvajal, Pepé, Marcelo, Modrić és Bale hiányzik majd. Az alaptizenegy több mint fele. A legnagyobb kérdőjel, hogy a kényszerből a balhátvéd helyére kerülő Danilo, vagy akár a szükséghátvéd Lucas Vázquez mire megy majd Aspasszal, a Celta első számú csatárával.

Az első mérkőzést a Bernabéuban, nagy meglepetésre, elveszítette 2-1-re a Real Madrid a Celta ellen, így idegenben kell(ene) fordítani. A vállalkozás, tekintve akár a királyi klub elmúlt egy évének idegenbeli mérlegét (mindössze két vereség), akár az elmúlt évek vigói mérlegét, nem lehetetlen. Tavaly nem játszott a Madrid Vigóban, 2015-ben kétszer is, mindkétszer nyert.

A spanyol sportlapok közül a Marca emlékeztetett arra, hogy Zidane eddig öt kieséses csatát vívott alakulatával, s mindegyikből továbbjutott. Most bravúrra lenne szükség, ugyanakkor a triplázásról álmodó madridisták számára a kiesés, még az első találkozón elszenvedett vereség ellenére is, óriási csalódást jelentene. Annak ellenére is, hogy a Marca szinte hihetetlen statisztikája szerint a Real Madrid még soha nem jutott úgy tovább a hazai kupasorozatban, hogy elveszítette az első mérkőzést.