Olimpia 2024: kezdődik az első tétmérkőzés

Infostart
2017. január 19. 19:42
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság csaknem kétharmada támogatja a 2024-es magyar olimpiai pályázatot. Civil szervezetek eközben az ellenzéki pártok támogatásával aláírásgyűjtésbe kezdtek a budapesti olimpia rendezése ellen.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából készült decemberi országos közvélemény-kutatás szerint

a lakosság 63 százaléka támogatja, hogy Budapest olimpiát rendezzen 2024-ben.

Az elmúlt fél évben 12 százalékkal emelkedett a pályázat támogatottsága, jelenleg a lakosság 95 százaléka hallott róla. A megkérdezettek több mint háromnegyede, 76 százaléka szerint Budapest képes lenne megrendezni az olimpiát, a válaszadók 54 százaléka szerint Budapest el is nyerheti a rendezési jogot. Az eredményekből az is kiderült, hogy 43 százalékról 34 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az olimpia megrendezése gazdasági szempontból nehézséget jelent az országnak.

A Momentum Mozgalom nevű civil szervezet közben a helyi népszavazási kezdeményezést nyújtott be. A mozgalom már elkezdte az aláírásgyűjtést a budapesti olimpia megakadályozásához szükséges népszavazás kiírásához. Harminc napjuk van rá, hogy 138 ezer budapesti lakos aláírását összegyűjtsék, a főváros 25 pontján kezdik az aláírásgyűjtést. A Momentum Mozgalom tagjai arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az olimpia helyett más területekre – például az egészségügyre és az oktatásra - kellene költeni az olimpiára szánt pénzt.

Eközben az MSZP is jelezte, hogy támogatja olimpiai pályázatról indított aláírásgyűjtést. Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi közgyűlési képviselője szerint

ne a kormány, hanem a lakosság döntsön

az olimpiarendezésről.

"Az olimpia nemzeti ügy. Túl fontos ahhoz, hogy egy szűk politikai elit döntsön róla. Nem a Fidesz dolga eldönteni, hogy elköltsünk-e 3000-5000 milliárd forintot egy olimpiára. Mi azt mondjuk, legyen népszavazás, döntsenek az emberek. Sőt azt szeretnénk, hogy a kormány írjon ki országos népszavazást, hogy ne csak a budapestiek, hanem minden magyar állampolgár dönthessen" - mondta Horváth Csaba.

Csárdi Antal az LMP fővárosi képviselője arról beszélt, hogy a párt minden lehetséges eszközzel segíti a civilek aláírásgyűjtését.

"Teljes szervezetünkkel és infrastruktúránkkal támogatni kívánjuk a kezdeményezést. Egy ilyen cél nemzeti ügy, és ebben minden szervezetnek együtt kell működnie, amely felelősséget érez a következő generációkért" - mondta Csárdi Antal.

A Fidesz az ellenzéki sajtótájékoztatók után azt hangsúlyozta,

az ellenzék már megint Magyarország sikertelenségében érdekelt,

képtelen összefogni még a nemzeti ügyekért, az ország sikeréért sem. A kormánypárt szerint hiteltelenek az ellenzéki pártok, mert a Fővárosi Közgyűlésben megszavazták a pályázatot, most viszont ellenzik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olimpia 2024: kezdődik az első tétmérkőzés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást