eur:
395.04
usd:
366.05
bux:
65111.43
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Pólóünnep: a szuperkupa a tét a Szőnyi úton

Szuperkupa döntőn csap össze ma délután a Szolnok és az Eger férfi-, valamint az Újpest és a BVSC női vízilabdacsapata.

Cseh Sándor, a Szolnok férfi pólócsapatának trénere az InfoRádiónak elmondta, fontosnak tartja a győzelmet, de külön nem tudtak készülni a kupadöntőre, mert az uszodájuk zárva van.

"Alapvetően nincs problémám a szuperkupával, azzal sincs, ha a klubnak alkalmazkodnia kell a programhoz. Felőlem karácsonykor vagy szilveszterkor is lehet a meccs. Csupán annyi történt, hogy késői időpontban értesültünk erről, a játékosoknak pedig valamikor pihenniük is kell" - fogalmazott a szolnokiak trénere az InfoRádiónak, majd gyorsan leszögezte, ahogy minden mérkőzésen, úgy ezúttal is csak a győzelem lesz a cél.

Erdélyi Balázs, az egriek szélsője szerint sokkal szorosabb és látványosabb mérkőzésre van kilátás, mint a Magyar Kupa döntőjében, ahol 10-4-es vereséget szenvedtek a Szolnoktól.

Petrovics Mátyás, a BVSC női vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint a kupa sorsáról az dönthet, hogy melyik csapat tudja az ünnepi hangulatot az uszodán kívül hagyni.

"Külön nem készültünk a mérkőzésre. Az ünnepek előtt ugyanúgy edzettünk, fizikális edzések mellett a tavaszra hangolva. Remélem, hogy élvezetes és jó meccset játszik a két csapat. Mindig óriási csata az UVSE-BVSC, ez most sem lesz másképp" - mondta Petrovics Mátyás az InfoRádiónak.

Csabai Dóra, az Újpest Európa-bajnok átlövője reméli, hogy közönségszórakoztató mérkőzést játszhatnak majd a BVSC ellen.

A mérkőzéseket a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában rendezik – a női meccs 16 órakor kezdődik, a férfi közvetlenül utána, 17.45-től. A waterpolo.hu közleménye szerint a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×