Elmennek-e a szurkolók Dárdaiék szerda esti meccsére?

InfoRádió
2016. december 20. 13:40
Szerda este a Darmstadtot fogadja a berlini Olimpiai stadionban Dárdai Pál együttese a Hertha, ám egyelőre nem tudni, vajon el mernek-e menni a szurkolók a mérkőzésre. Petry Zsolt kapusedző éppen abba a karácsonyi vásárba készült a családjával, ahol a merénylet történt, a csatár Samonon Kalou pedig arról beszélt, a futball nem szólhat a félelemről.

 A Hertha BSC Twitter-csatornáján fekete-fehérre változtatta meg profilképét. „Szomorúak és sokkoltak vagyunk. A gondolataink az áldozatokkal és családjukkal vannak. Maradj erős, Berlin!” – üzen a berlini klub a karácsonyi vásáron történt, 12 halálos áldozatot követelő támadás után.

„Nagyon kellemes hely volt mostanáig ez a karácsonyi vásár Berlinben. Kitűnő ételeket, magyar lángost és kürtőskalácsot is lehetett kapni. Csak az elmúlt héten legalább háromszor fordultunk ott meg a feleségemmel – mondta a Nemzeti Sportnak Petry Zsolt, aki kapusedzőként dolgozik Dárdai Pál szakmai stábjában. – Tegnap, azaz a merénylet napján is úgy terveztük, hogy kisétálunk körülnézni és eszünk valamit. Aztán szerencsére inkább úgy döntöttünk, hogy inkább otthon maradunk és bekuckózunk a lakásba. Egyelőre én is csak annyit tudok a történtekről, amit a tévében láttam és hallottam az esti és a reggeli órákban.”

 Salomon Kalou, a Hertha elefántcsontparti csatára a Bildnek úgy nyilatkozott, hogy megérti, ha félnek a szurkolók, mégis reméli, sokan ott lesznek a szezonzáró mérkőzésen.

"Valóban kockázatosnak érezhetik a helyzetet a szurkolók a hétfői merénylet után - mondta. - Remélem, hogy biztonság uralkodik majd a stadionban, mert a futball lényege az élvezet és nem a félelem. Azért jönnek a szurkolók a mérkőzésre, hogy a saját csapatukat támogassák, ezért remélem, olyan biztonságos körülményeket tudnak teremteni nekik, hogy eljönnek, megnézik a meccsünket."