eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Cseh Sándor: úgy játszottunk, ahogy a nagykönyvben meg van írva

A Szolnok férfi vízilabdacsapata magabiztos győzelmet aratott a Magyar Kupa döntőjében, ahol 10-4-re nyert az Eger ellen.

Féltávhoz ért a honi vízilabda szezon, így érthető, hogy a karácsonyi pihenő előtt már fásultabbak a csapatok. Mindez a medence széléről is szemmel látható volt az idei kupadöntő elején. A találkozó első negyedére a pontatlan játék és a még pontatlanabb támadásbefejezés volt jellemző. A második etapban azonban felpörögtek az események. A Szolnok zsinórban négy gólt szerzett, melyek közül Vámos Márton bombája élményszámba ment (5-1). Az egriek ezt nem hagyták annyiban, a nagyszünet előtt 5-3-ra módosították a mérkőzés addigi állását.

Braniszlav Mitrovics, az Eger hálóőre 2-3 bravúrvédéssel nyitott a folytatás után. Nagy szerepe volt abban, hogy Cseh Sándor együttese viszonylag befogható közelségben maradjon. Talán ezen is felbuzdulva, mindenesetre Nagy Viktor sem akart lemaradni a rivális portással szemben. A védései után a szokásos módon hergelte magát és a csapattársakat is. A közönségnek ez tetszett, amelynek hangot is adott, hiszen torka szakadtából kezdte el skandálni a magyar válogatott első számú kapusának a nevét.

Ezt követően azonban ismét négyet lőtt zsinórban a Szolnok, így Magyar Kupa-győztes lett a budapesti Tüske uszodában.

Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője a mérkőzés után így értékelt az InfoRádiónak.

„Olyan játékot mutattunk be, amilyet szerettünk volna.

Mind elől, mind hátul fantasztikusan játszottunk.

Amikor minden összejön, és úgy játszik a csapat, ahogy a „nagykönyvben" meg van írva, az hatalmas dolog, és nagyon nagy boldogsággal tölt el" – mondta örömittasan a szolnokiak trénere.

Dabrowski Norbert, az Eger férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője is összegezte a finálét.

„Gratulálok a Szolnoknak, mert jobbak voltak. Amíg bírtuk erővel, addig becsületesen küzdöttünk. Kétszer volt esélyünk visszajönni egy gólra, aztán egyértelművé vált a fölényük" – fogalmazott az Eger mestere az InfoRádiónak.

Hozzátette, nem elégedetlen, mert céljuk az volt, hogy eljussanak a döntőbe. A győzelem sorsát legtöbbször az adott napi forma dönti el.

A két csapat legközelebb szerdán bizonyíthat újra a vízilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. A Szolnok a Bresciához látogat, míg az Eger a Pro Reccót fogadja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×