eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Wéber: Rosberg nem csak megörökölte a vb-címet

Nem lehet csak a technikai hibák szezonbeli eloszlásának tulajdonítani, hogy az elmúlt szezonban a német Nico Rosberg nyerte meg a Formula-1-es világbajnokságot csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal szemben - fejtette ki Wéber Gábor szakkommentátor az InfoRádiónak adott interjúban.

Nico Rosberg Formula-1-es világbajnoki címében sokat számított, hogy jól kezdte a szezont: a német pilóta 43 pontos előnyt szerzett, enélkül kevés esélye lett volna mercedeses csapattársával, Lewis Hamilonnal szemben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor.

A szakkommentátor hozzátette, ha Rosberg kezdi hátrányból a szezon hajráját, akkor vélhetően többet próbálkozik, és máshogyan vezényli le a hétvégéit.

A német versenyző sikeréhez kellett az év eleji saját jó teljesítménye, valamint Hamilton hibái is, de ezeket ki is kellett használnia – vélekedett.

Rosberg egyértelműen megérdemelte a vb-címet – hangsúlyozta Wéber Gábor. Kifejtette: sok olyan egyszeres vb-győztes volt, aki kevésbé érdemelte meg a címet, de ezt nem is érdem alapján ítélik oda, hanem az számít, hogy kinek van a legtöbb pontja.

„Tény, hogy Hamiltonnak több technikai gondja volt idén, de nem lehet azt mondani, hogy Rosberg csak megörökölte a világbajnoki címet, és azokon a futamokon tudott felülkerekedni, amikor csapattársának valamilyen problémája volt. Több futamon is dominált, előfordult, hogy Hamilton sem tudott mit kezdeni vele” - közölte a szakkommentátor.

A szezonértékelő beszélgetést vasárnap este 6 órától az InfoRádió Aréna című műsorában hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×