eur:
393.88
usd:
365.19
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A röplabda is TAO-s sportág lehet

A magyar kormány egyeztetéseket kezdett a röplabda látvány-csapatsportok közé sorolásával kapcsolatban - tájékoztatta Szabó Tünde sportállamtitkár az európai sportági szövetség (CEV) képviselőit a magyar szövetség (MRSZ) 70 éves születésnapi ünnepségét követően.

Az államtitkár a CEV részéről Lubor Halanda alelnökkel és Zdeslav Barac elnökségi taggal találkozott, s a megbeszélésen Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke és Ludvig Zsolt főtitkár is jelen volt.

Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a TAO-s besorolás további fejlődési alternatívákat nyithat a magyar szövetség számára. A megbeszélésen a felek megvitatták a röplabda sport nemzetközi helyzetét, az államtitkár pedig ismertette a hazai sportpolitika célkitűzéseit, melyek kapcsán a résztvevők egyetértettek a nemzetközi események kiemelt jelentőségében.

Az MRSZ fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepséget Szabó Tünde nyitotta meg, s beszédében többek között az MRSZ és a Magyar Diáksport Szövetség között létrejött összefogást emelte ki, mely véleménye szerint lehetőséget teremt a jövőben az akkreditált testnevelő tanári továbbképzések szervezésével és az alternatív tanterv megalkotásával arra, hogy a röplabda a mindennapos testnevelés részévé váljon.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×