Gyárfás úgy érzi, nincs egy súlycsoportban Hosszú Katinkával

Infostart
2016. december 14. 16:10
Gyárfás Tamás írásban is lemondott az úszószövetség elnöki posztjáról, és még nem tudta megmondani, hogy újra elindul-e a tisztségért, ha jelölik a január 8-i közgyűlésen.

Rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség,amelyen Gyárfás Tamás elnök írásban is benyújtotta a lemondását. Bár ezt azonnali hatállyal kívánta megtenni, az elnökség a szövetségi ügyvitel zavartalansága érdekében egyhangú szavazással úgy döntött, hogy felkéri Gyárfás Tamást, a közgyűlés időpontjáig maradjon a hivatalában.

Az elnökség ezt követően 2017. január 8-ára tűzte ki a rendkívüli közgyűlést, melynek egyetlen napirendi pontja az új elnök megválasztása lesz.

Gyárfás Tamás sajtótájékoztatóján azt mondta: még nem tudja, újra elindul-e az elnöki posztért, de ha sokan kiállnak mellette, akkor van erre esély.

A sportvezető szerint nem megérdemelt az a hangnem, amellyel találkozik, és azért is a szövetséget tették felelőssé, amelyhez nincs köze.

A távozását követelő Hosszú Katinkáról is beszélt. Mint mondta, a teljesítménye a vízben csodálatos, és szerinte nincs vele azonos súlycsoportban, hiszen a versenyző közvéleményre gyakorolt hatása óriási. Az nem a magyar szövetség vezetésén múlt, hogy nem történt békülés a háromszoros olimpiai bajnokkal és edző-férjével.

Gyárfás Tamás arról számolt be, hogy távozás meglepte a nemzetközi és az európai szövetség vezetőit is, mivel a munkáját jónak tartják.

A lehetséges utódokról azt közölte: Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, korábbi MÚSZ-főtitkár és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is jó jelölt lehet. Bienerth Gusztávot kitűnő gazdasági, turisztikai szakembernek tartja, de úszószövetségi elnökjelöltként nem tud véleményt mondani

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy fontolgatja a lemondását a 2017-es vizes világbajnokság szervezőbizottságában betöltött társelnöki posztjáról is. Szívügyének tekinti a vb-t, ha kell, félreáll, de ha marad, elmondja a véleményét továbbra is.