eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Csodavédője ismét megmentette a Real Madridot az utolsó pillanatban

Veszélybe került, de megvan a Real Madrid klubrekordja.

A listavezető Real Madrid hazai pályán 3-2-re legyőzte a Deportivo La Coruna együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján, s ezzel klubrekordot állított fel, ugyanis sorozatban 35. tétmérkőzésén nem kapott ki.

A madridi csapatból hiányzott a teljes alap támadósor, hiszen Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és Karim Benzema sem állt Zinedine Zidane rendelkezésére. Érdekesség, hogy a walesi szélső 2013 szeptemberi érkezése óta nem volt arra példa, hogy hármójuk közül egyik sem lép pályára.

Ennek ellenére a Real Álvaro Morata találatával a második félidő elején vezetést szerzett, a vendégek azonban a duplázó Joselu révén fordítottak. Egészen a 85. percig úgy tűnt, oda a rekord, ekkor azonban érkezett a csereként pályára lépő Mariano Díaz, aki a Primera División történetének első dominikai gólszerzőjeként egyenlített.

A 93. percben aztán már nem csak a csúcsot, hanem a győzelmet is ünnepelhették a drukkerek - amely azt jelenti hogy megmaradt az ősi rivális Barcelonával szembeni hatpontos előny -, hiszen érkezett a "szokásos hős", a múlt heti El Clásicón az utolsó pillanatban pontot érő gólt fejelő Sergio Ramos, és megnyerte az összecsapást a csapatának.

A mostani gárda a Leo Beenhakker által irányított együttes 1989-ben felállított rekordját adta át a múltnak, s már csak négy veretlenül megvívott találkozóra van attól, hogy beállítsa a Barcelona 39-es spanyol rekordját.

Primera División, 15. forduló:

Real Madrid-Deportivo La Coruna 3-2 (0-0)

korábban:

Las Palmas-Leganés 1-1 (1-0)

Real Sociedad-Valencia 3-2 (2-1)

Osasuna-FC Barcelona 0-3 (0-0)

vasárnap játsszák:

Eibar-Alavés 12.00

Celta Vigo-Sevilla 16.15

Espanyol-Sporting Gijón 18.30

Betis-Athletic Bilbao 20.45

hétfőn játsszák:

Villarreal-Atlético Madrid 20.45

pénteken játszották:

Málaga-Granada 1-1 (1-0)

A tabella:

1. Real Madrid 15 40-14 37 pont

2. FC Barcelona 15 37-15 31

3. Sevilla 14 25-20 27

4. Real Sociedad 15 26-21 26

5. Atlético Madrid 14 28-11 25

6. Villarreal 14 19-10 23

7. Athletic Bilbao 14 20-17 23

8. Las Palmas 15 26-23 21

9. Málaga 15 24-22 21

10. Eibar 14 21-19 21

11. Celta Vigo 14 24-26 21

12. Espanyol 14 17-17 19

13. Alavés 14 14-17 17

14. Real Betis 14 17-28 15

15. Leganés 15 12-26 15

16. Deportivo La Coruna 15 20-27 13

17. Valencia 15 21-29 12

18. Sporting Gijón 14 15-28 12

19. Granada CF 15 14-31 9

20. Osasuna 15 13-32 7

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×