eur:
394.63
usd:
370.25
bux:
65312.75
2024. április 19. péntek Emma

Liu Shaoang ezüstérmes

Liu Shaoang révén egy magyar érmet hozott a rövidpályás gyorskorcsolyázók sanghaji világkupa-versenyének szombati napja.

A mindössze 18 éves magyar versenyző nem akármilyen mezőnybe került az 500 méteres táv döntőjében, de megállta a helyét az olimpiai és világbajnokok között. A győzelmet a szám kétszeres vb-aranyérmese, a kínai Vu Ta-csing szerezte meg kevesebb mint egy tizedmásodperccel megelőzve magyar riválisát. Liu Shaoang azonban így is a hatszoros olimpiai és húszszoros világbajnok dél-koreai születésű, de orosz színekben versenyző Victor An és a szám vk-pontversenyében vezető kazah Abzal Azsgalijev előtt ért célba.

Liu Shaoang a mostani idény első állomásán, Calgaryban állhatott először dobogóra egyéniben, akkor 1000 méteren lett harmadik, így most pályafutása legjobb vk-szereplését produkálta.

Rajta kívül két magyar a leghosszabb, 1500 méteres táv B döntőjében volt érdekelt: Jászapáti Petra megnyerte futamát, így összességében nyolcadik lett, míg Burján Csaba második volt a kisfináléban, azaz kilencedikként zárt. Az 5000 méteres férfiváltó nagy küzdelemben, a kínaiak mögött, de az oroszokat megelőzve jutott a legjobb négyet felvonultató döntőbe, míg a 3000 méteres női staféta esett az elődöntőben, így vasárnap a B fináléban lesz érdekelt.

A sanghaji viadal zárónapján az 1000 méter egyéni küzdelmeire, továbbá egy újabb 500 méteres versenyre kerül sor, illetve a váltók döntőit rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×