eur:
394.37
usd:
370.04
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A játékosok is beleszólhatnak a kapitányválasztásba

A játékosok és a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) vezetői együtt választják ki az Európa-bajnoki résztvevő női válogatott új szövetségi kapitányát.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap este elmondta, hasonló kvalitásokkal rendelkező szakvezetőt keresnek a csapat élére, mint amilyen az előző szövetségi kapitány, Jan De Brandt volt. A belga tréner irányításával a magyar együttes kijutott a tavalyi és a jövő évi Európa-bajnokságra is, pénteken mégis bejelentette, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani, távozik posztjáról és ismét Törökországban fog dolgozni.

A sportvezető hozzátette: az új kapitánynak is ismernie kell a magyar csapatot, és tisztában kell lennie a nemzetközi színtérrel, ezért előny, ha eddigi pályafutása során már több országban is dolgozott.

"Nem kitétel, hogy külföldi, és nem kitétel, hogy magyar legyen, de fontos, hogy a lányok és a szövetség kettős akaratát bírja. Vagyis nem a szövetség mondja ki, hogy ki legyen az új edző, ha esetleg a lányok - akik kivívták ezt a csodálatos eredményt - nem fogadják el a személyét" - magyarázta Ludvig.

A főtitkár azt is elárulta, érkeztek már ajánlatok, a listájukon jelenleg nyolc név szerepel, szinte csak külföldiek, de pályázat kiírását ezúttal sem tervezik. A kört a jövő héten szűkítik, a döntést pedig legkésőbb január közepén meghozzák. Az új edző szerződése várhatóan két vagy három évre szól majd.

A válogatott másodedzőjéről, Jókay Zoltánról a beszélgetésben elhangzott, hogy már volt szövetségi kapitány, és ezúttal is szerepelni fog a jelöltek között, de a Testnevelési Egyetemen tanít és a Vasas vezetőedzője, ezért nagyon elfoglalt, márpedig a szövetség egyik feltétele, hogy az új szakvezető május elejétől az októberi Európa-bajnokság végéig a csapat mellett legyen, és ne kelljen például klubkötelezettségeknek eleget tennie.

Ludvig Zsolt úgy fogalmazott, hogy az MRSZ számára örömteli, Jan De Brandt utódjának viszont terhes kötelezettség, hogy a közelmúlt sikereit meg kellene ismételni.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×