Továbbra is döntetlen az állás a sakkvilágbajnoki döntőben

InfoRádió / MTI
2016. november 18. 08:32
Ahogy a korábbi négy, a csütörtöki ötödik parti is döntetlennel zárult a New York-i sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az orosz Szergej Karjakin között.

 Ezúttal Carlsen vezette a világos bábukat és a felek az 51. lépésben egyeztek meg a remiben - a viadal honlapja alapján. Az állás: 2,5-2,5, folytatás pénteken.

Az 1,1 millió euró összdíjazású, 12 játszmás döntőt - amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit - az nyeri, aki hamarabb szerez 6,5 pontot. Hat-hat után négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.

A klasszikus időkontroll szerint 2-2 óra áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidőt is kapnak a felek.