Pályázat útján választják ki Benedek utódját

InfoRádió
2016. november 17. 17:25
Pályázatot ír ki a Magyar Vízilabda Szövetség a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára – döntött az elnökség csütörtöki ülésén.

A leendő szövetségi kapitány jövő május végéig klubedzői feladatokat is elláthat, de ezt követően csak főállásban töltheti be a szakvezetői posztot a válogatottnál.  Elvárás a sportági edzői képesítés és az angol nyelv ismerete társalgási és levelezési szinten.

A december 9-én délig leadandó pályázati anyagban szerepelnie kell a jelenlegi helyzet felmérésének, a következő négy évre szóló program kidolgozásának, a szakmai célok kijelölésének, az ezekhez szükséges eszközök, feltételek, személyi pozíciók meghatározásának, az egyesületekkel való kapcsolattartásnak, és annak is, hogy a klubérdekeket hogyan kívánja figyelembe venni a jelentkező.

Az új szakvezető megbízatása 2017 elejétől 2020 végéig szól majd.

Benedek Tibor október 20-án jelentette be, hogy szerződése év végi lejártáig marad posztján, január 1-jétől már más látja el a szövetségi kapitányi feladatokat.