Babos vereséggel búcsúzott a Bajnokok Tornáján

InfoRádió / MTI
2016. november 3. 10:10
Babos Tímea másodszor is kikapott a 2,2 millió dollár összdíjazású Bajnokok Tornája szezonzáró női tenisztornán a kínai Csuhajban, ezzel nem jutott a négy közé.

A világranglistán 25. magyar játékos - aki a spanyol Carla Suarez Navarro sérülése miatt került be a résztvevők közé - szerdai nyitómeccsén 6:4, 6:2-re kikapott a magyar származású svájci Tímea Bacsinszkytől.

Második csoportmérkőzésén a hazai közönség előtt szereplő Csang Su-ajjal találkozott, aki 28. a WTA-rangsorban. A 23 éves magyar 4:1-re elhúzott, szabadkártyás ellenfele azonban felzárkózott, és végül rövidítésben hozta az első szettet. A folytatásban Babos ismét 4:1-re meglépett, de Csang sorozatban öt gémet besöpörve nyert és jutott a négy közé. Az összecsapás 1 óra 36 percig tartott.

"Jó meccset játszottunk, sajnálom, hogy nem sikerült nyernem. De már nagyon fáradt vagyok, és ami nem igazán jellemző rám, most fizikailag vagyok jobban fáradt. Nagyon sok volt így együtt az egyéni és a páros, hosszú évet fejeztem be" - mondta honlapján Babos, hozzátéve, ezzel együtt "szuper élmény" volt ott lenni és játszani a Bajnokok Tornáján.

A kínai viadalon - ahol a WTA-világbajnokságról lemaradt legjobbak szerepelnek - négy háromfős csoportban zajlanak a küzdelmek, a négy első helyezett jut az elődöntőbe.

Eredmény:

B csoport:

Csang Su-aj (kínai, 12.)-Babos Tímea (13.) 7:6 (7-2), 6:4

A csoport végeredménye: 1. Csang Su-aj 2 győzelem/0 vereség, 2. Timea Bacsinszky (svájci) 1/1, 3. Babos Tímea 0/2