Budapesten a BL-serleg!

InfoRádió
2016. október 28. 17:56
Budapestre érkezett a labdarúgó Bajnokok Ligája győzteseinek járó ezüstserleg, amelyet a hétvégán a Műcsarnok melletti parkolóban egy ingyenes rendezvény keretében közelről is meg lehet tekinteni.

Harmadszor hozták el Magyarországra a Bajnokok Ligája-serleget. A sorozat egyik főszponzora, az UniCredit Bank által támogatott turné idén 15 várost érint, Románia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország után láthatják a magyar szurkolók is a trófeát.

Szombaton reggel 10 órakor a túra két nagykövete, a kétszeres BL-győztes Marcel Desailly és Kassai Viktor játékvezető látványos ceremónia keretében mutatja majd be a hét és fél kilós trófeát, majd később mindketten autogramot is osztanak. A serleget vasárnap este 7-ig lehet megtekinteni.

A franciák világ- és Európa-bajnok hátvédje azt mondta, hogy sok emléke fűződik a BL-hez, és nem tud választani az 1993-as és az 1994-es sikere között, mindkettőre egyformán büszke.

A 2011-es döntőt vezető Kassai Viktor szerint mindig különleges élmény a BL-ben közreműködni.

Gregory Biskos, az európai szövetség (UEFA) szóvivője elmondta, hogy ez az eredeti serleg, mert 2009 óta a győztes csapat minden évben csak a trófea másolatát viheti haza, az igazi a szövetségnél marad. Az UEFA számára fontos, hogy a futballrajongók testközelből láthassák az ikonikus, emblematikus serleget, és megismerkedhessek a focitorna történelmével – tette hozzá.

Megerősítette, hogy a 2018-2019-es szezontól lesznek változások a sorozoat lebonyolításában, de a csoportkör 32 csapatos létszáma nem fog változni, és a tradicionális nagy klubok mellett a nemzeti bajnokoknak továbbra is lehetőséget kívánnak biztosítani a főtáblára jutáshoz. Beszélt arról is, hogy egyelőre nincs konkrét terv arról, hogy BL döntőjét Európán kívülre, például New Yorkba vigyék, az UEFA új elnöke erről csak ötletként beszélt.

A rendezvényhez kapcsolódóan jótékonyági focitornát is szerveznek a Magyar Művészválogatott, a Magyar Újságíró válogatott, az olimpikonokat csatasorba állító Sportimádó Sportolók, valamint a szervező Unicredit Bank csapatának részvételével, amellyel a rendszeres testmozgás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. Az eseményen Marcel Desailly is pályára lép.