eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Bronzéremmel zárt a Madarász, Pergel kettős

Madarász Dóra és Pergel Szandra duója 3-1-es vezetésről 4-3-ra kikapott a szombat délutáni elődöntőben, így bronzérmet szerzett a női párosversenyben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A Szekszárdot erősítő, 23 éves Madarásznak ez a harmadik Eb-bronzérme, a 27 éves, budaörsi Pergel pedig másodszor állhat fel a dobogó harmadik fokára kontinensviadalon.

A magyarok ezzel a bronzzal zárták a Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó viadalt.

Az ötödik helyen kiemelt kettős német ellenféllel, a hetedikként rangsorolt Kristin Silbereisennel és Sabine Winterrel csapott össze a döntőbe jutásért, s a kezdés magyar szempontból álomszerűen alakult. A hazai páros 8-2-re elhúzott, s bár az ellenfél még felzárkózott, ez kevésnek bizonyult, s az első szett Pergeléké lett. A másodikban a németek 7-3-as vezetésénél "ébredtek" a magyarok, de sikerült egyenlíteniük, majd fordítaniuk, 10-8-nál pedig ismét értékesítették játszmalabdájukat, így a többezres közönség legnagyobb örömére két szett után 2-0 volt az állás "ide".

A harmadik felvonásban 4-3-as magyar vezetésnél időt kért a rivális, majd csinált hét pontot úgy, hogy a magyarok csak kettővel tudtak válaszolni, s bár 10-6 után még 10-8 lett, ezt a szettet a németek nyerték. A szusszanásnyi szünet után 4-0-lal nyitották a negyedik játszmát Madarászék, majd 6-1 és 10-2 lett, de miután négy szettlabda is kihasználatlanul maradt, időt kért Harczi Zsolt edző. Ez használt, a következő labdamenet már a magyaroké lett, s a 3-1-es vezetéssel karnyújtásnyira került a döntő.

Az ötödik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd 7-5-re, 8-6-ra és 10-8-ra a németek vezettek, s végén sem hibázva 3-2-re szépítettek. A hatodik felvonás eleje is az ellenfélről szólt, s bár a magyarok 7-3-as hátrányból még megpróbáltak visszakapaszkodni, ez nem jött össze, így - akárcsak délelőtt, a negyeddöntőben - jöhetett a döntő játszma.

Ebben az első két pont a magyaroké lett, utána azonban izgalmas csatát láthatott a publikum, egyik páros sem tudott egy pontnál többel ellépni. 9-8 után aztán 10-8 lett a németeknek, s bár egy szerencsés labdával még sikerült szépíteni, a rivális egy csuszával "vágott vissza", így odalett a fináléba jutás.

A női párosok elődöntői előtt egy kis ünnepségre került sor a Tüskecsarnokban, a magyar szövetség vezetősége és a játékostársak hivatalosan is elbúcsúztatták a válogatott korábbi erősségét, a visszavonult Jakab Jánost, aki egyesben ötszörös magyar bajnok, 2008-ban pedig olimpikon volt.

Közben férfi egyesben a második helyen kiemelt játékos is búcsúzott: azok után, hogy az első kiemelt, címvédő német Dimitrij Ovtcharov pénteken kiesett a második fordulóban, szombaton a fehérorosz Uladimir Szamszonov is befejezte a szereplését, őt a magyarból osztrákká lett Gárdos Róbert verte meg 4-3-ra a 16 között. Negyeddöntős a finn-magyar kettős állampolgárságú, s a magyar bajnokságban, a BVSC-ben játszó Oláh Benedek is. 

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×