Mit hozhat a MOB "tehermentesítése"?

Infostart
2016. október 12. 06:06
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint tehermentesítik a MOB-ot a sporttörvény módosítása jelentette átalakításokkal. Az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdászok komoly változásokat tartanak szükségesnek, és úgy vélték, a gyakorlatban derül ki, milyen lesz az új rendszer.

Beterjesztette a sporttörvény módosításának javaslatát a kormány. Az előterjesztés alapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) több feladatát is a sportállamtitkárság veheti át. A jövőben a MOB szakmai munkája alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre szűkülne.

Jelentősen tehermentesül" a MOB, ezáltal jobban előtérbe kerül a sportszakmai munka végzése – mondta javaslatról a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde az MTI-nek kifejtette: ezáltal elő tudják segíteni a sportigazgatásban az egycsatornás finanszírozási rendszert, ami annyit tesz, hogy a sportállamtitkársághoz kerül a teljes finanszírozás, a tervezés, az elosztás, a felhasználás, az elszámoltatás és az ellenőrzés.

Szabó Tünde arról is beszélt, hogy a sport területén működő szervezeteket szintén megerősítik. "A jelenleg a MOB alatt tevékenykedő tagozatokat kiemeljük és önállóvá tesszük köztestületi rendszert alakítva ki, így a MOB csak és kizárólag az olimpiai és élsporttal kell, hogy foglalkozzon. Az eddigi tagozatokból négy köztestület jön létre: a verseny- és élsporté, vagyis az olimpiai sportágaké, a nem olimpiai sportágaké, továbbá a fogyatékkal élőké, valamint a diák-, hallgatói és szabadidősporté. Mindegyik külön-külön is megerősödik, amivel a sportszakma sokkal jobban fog érvényesülni" - szögezte le.

Beszélt arról is, hogy nemzeti utánpótlás-nevelési feladatokkal foglalkozó helyettes államtitkárságot hoznak létre.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint indokolt a rendszer átalakítása, mert itthon nem volt hagyománya annak, hogy az olimpiai bizottság legyen a sport fő finanszírozója, és a MOB-nak nem volt ehhez megfelelő a szervezeti rendszere.

A korábbi sportügyekért felelős helyettes államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: az ellenőrzés hiányzik a sportrendszerből, de reméli, hogy az államtitkárság ezen változtatni tud.

Egy másik sportközgazdász, Szabados Gábor azt mondta, a változtatás inkább technikai jellegű, hiszen a MOB-nak van szakmai önállósága, de a finanszírozás létrehozásában és működtetésében az államnak eddig is nagy volt a szerepe.

Azt még nem tudni, hogy a sportszervezetek egyszerűbben juthatnak-e pénzhez azzal, hogy egy szereplő kikerül a rendszerből. Ha ezentúl több egyeztetést igényel egy-egy döntés az államtitkárság és MOB között, akkor az akár még lassíthatja is a folyamatot – vélekedett.

Fontosnak nevezte, hogy ne csak a finanszírozás legyen a magyar sportrendszer homlokterében, hanem az, hogy valóban meglegyen a pénznek a helye, és az összegekből egy olyan rendszer épüljön fel, amely hosszú távon, személyektől függetlenül is garantálja a sikeres szereplést.