Szilágyi Áron: fő a minőség

Infostart
2016. október 11. 09:06
Szilágyi Áronnak riói címvédése után a tervezettnél hosszabb pihenőre volt szüksége. A Vasas kardvívója az InfoRádió Ötkarika című magazinjában jelezte, hogy a következő szezonban itthon készül majd a versenyekre.

A sportoló megjegyezte, hogy az elmúlt szűk két hónapban igyekezett a felfokozott médiaérdeklődésnek is eleget tenni, illetve számos rendezvényen vett részt.

„Az eseményeken való megjelenésemmel sokat tudok visszaadni abból a rengeteg segítségből, amelyet kaptam a támogatóimtól, a klubomtól, a szövetségtől, az olimpiai bizottságtól a felkészülés során. Az alapozást ugyanakkor el kellett kezdenem, mert a november végi országos bajnokságon, majd pedig a december eleji Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupa-versenyen mindenképpen pástra szeretnék állni” – mondta a MOL-csapat tagja, akinek általában csak a hétvégeken maradt ideje pihenni, párjával ilyenkor a vidéket járták: megfordultak a Balatonon és a Somló-hegyet is megmászták.

Szilágyi Áron most a tokiói olimpiát állította célkeresztbe, azonban edzőjével, Decsi Andrással egyelőre a következő szezon programját rakják össze. Kiemelte ugyanakkor, hogy a csapatbeli szereplést is a szívügyének tartja.

„Rengeteg verseny, kihívás vár még ránk. Remélem, hogy a többiekkel együtt sikerül leküzdenünk az akadályokat, és sikeresen kvalifikálunk majd Tokióra” – fogalmazott a Vasas kétszeres olimpiai bajnoka.

Ebben az évben rengeteget tartózkodott külföldön, mert az olimpiai felkészülése arra épült, hogy minél több nemzetközi edzőtáborban dolgozzon, illetve a lehető legtöbb versenyen megmérettesse magát.

„A következő évben ez másképp lesz: szeretnénk itthon, nyugodtan körülmények között készülni. Az általunk fontosnak vélt tornákon ott leszünk” – jelezte Szilágyi Áron, majd hozzátette: a sérülésék és a felesleges kockázatok elkerülése miatt a minőségi munkát helyezik előtérbe.

A most 26 éves sportolót egy évtizede kezdte el támogatni az Új Európa Alapítvány.

„Nagyon megkönnyítette azt az időszakot a felszerelésre fordítható támogatás, később a versenyekre való utaztatásomra nyertem az alapítvány pályázatán. Ezek nélkül nehezebben ment volna a bekerülés a felnőtt válogatottba. 2006 óta végig segített az alapítvány, majd a MOL, nem tudok ennél hálásabb lenni, nagyon nagy részük van az olimpiai sikerekben” – mondta Szilágyi Áron.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
161007 SPO1 1209 MOL-CSAPAT - Szilágyi Áron FD
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást