eur:
394.45
usd:
369.84
bux:
65204.17
2024. április 19. péntek Emma

Gelfand nyerte a Highlander Kupát

Az izraeli Borisz Gelfand nyerte a 2. Highlander Kupa profi nemzetközi sakkversenyt, amelyet szombaton a budapesti Várkert Bazárban, a 10. alkalommal megtartott Világsakkfesztivál keretében rendeztek meg.

A nyolc nemzetközi nagymester részvételével lebonyolított, kieséses rapidsakk torna döntőjében a 48 esztendős, 2012-ben világbajnoki döntős Gelfand (20. a FIDE világranglistáján) Almási Zoltánt (40.) győzte le 1,5-0,5-re, ezzel a fehérorosz születésű versenyző vihette haza az első helyezettnek járó 15 ezer amerikai dollárt és a külön erre az alkalomra készített Herendi Porcelánt. A finálé első partiját sötéttel nyerte Gelfand, a visszavágó pedig remivel zárult.

Borisz Gelfand az eredményhirdetésnél elárulta, a legnehezebb párharcát a negyeddöntőben, a 17 éves Gledura Benjámin ellen vívta, aki ellen az első partiját elveszítette, majd kétszeri pontegyenlőség után csak a harmadik felvonásban, az úgynevezett armageddon játékban tudott legyőzni.

A díjat Polgár Judit, a Világsakkfesztivál megálmodója és főszervezője adta át. Minden idők legjobb magyar női sakkozója elmondta: nemcsak azért vált világméretűvé a 2007-ben még Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivál indult rendezvény, mert külföldről is érkeztek vendégek a Várkert Bazárba, hanem azért is, mert ezen a napon a világ több mint nyolcvan országában, közel száz rendezvénnyel csatlakoztak az eseményükhöz, amelynek jelmondata: "A sakk összeköt minket". Hozzátette: ezen a napon több ezren látogattak ki Várkert Bazárba, s úgy érzi, a színes programok - szimultán, generációk csatája, Sakkpalota Kupa, tehetségfelmérők és koncertek - közepette a gyerekek el tudtak tölteni egy-két órát úgy, hogy arra sokáig emlékezni fognak és talán megszeretik a sakkot.

Polgár Judit az MTI-nek kifejtette, számos külföldi országból nagy érdeklődés mutatkozott az esemény iránt, amelyet ezentúl minden év október második szombatján rendeznek majd meg, távlati célja, hogy tíz év múlva világszinten már ötmillióan csatlakozzanak a Világsakkfesztiválhoz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×