Ismét döntetlent játszott idegenben a Veszprém

Infostart
2016. október 8. 19:52
A Telekom Veszprém 28-28-as döntetlent játszott szombaton a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A magyar bajnokcsapatból Nagy László, Iváncsik Gergő, Gulyás Péter, Ivan Sliskovic és Cristian Ugalde is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére jól kezdte az idegenbeli találkozót, bár nem tudta tartóssá tenni előnyét, a lengyelek rendre egyenlítettek, illetve alkalmanként a vezetést is átvették.

Egyik csapat sem jeleskedett védekezésben, így viszonylag könnyen estek a gólok. A hazaiak 4-6, a vendégek pedig 12-10 után voltak sorozatban háromszor eredményesek, a szünetben pedig egy góllal vezetett a Veszprém.

A második felvonás elején kétgólos hátrányból fordított a Plock (17-15), de ekkor sem tudott meglépni, sőt 24-23-nál vezetett utoljára. A hajrában védekezésben és támadásban is hatékonyabbá vált a vendégcsapat, ennek köszönhetően két és fél perccel a vége előtt már úgy tűnt, szoros küzdelemben győzni fog, ám ekkor a Plock kihasználta ellenfele figyelmetlenségeit és ismét egyenlített.

Tíz másodperc volt hátra, amikor a Veszprém büntetőhöz jutott, de Corrales kapus lábbal hárította Momir Ilic hétméteresét, így a magyar együttes kezéből ugyanúgy a végjátékban csúszott ki a győzelem, ahogyan a tavaszi BL-döntőben, illetve az idei kiírás első fordulójában, a német Flensburg-Handewitt otthonában.

A hazaiaknál a horvát Sime Ivic, a vendégeknél pedig az izlandi Aron Palmarsson egyaránt nyolc gólt szerzett, ezzel ők lettek a legeredményesebbek a mezőnyben.

Férfi kézilabda BL, 3. forduló, A csoport:

Wisla Plock (lengyel)-Telekom Veszprém 28-28 (13-14)