Elkezdi a sikersportág új generációja

Infostart
2016. október 8. 11:01
A hétvégén megkezdődik a vízilabda Baby Bajnokság második szezonja, amelyben már 16 csapattal indul. Pázmányi Gábor, a szervező Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke szerint van megoldás arra is, hogy most kevesebb uszoda használható a fővárosban.

Jelentősen, 130-ról 163-ra emelkedett a Budapesti Vízilabda Szövetség bajnokságaiban résztvevő csapatok száma. Ebből is kiemelkedik a 10 éves vagy annál fiatalabbak számára létrehozott Baby Bajnokság, amely tavaly indult nyolc együttessel, az új szezonra pedig már 16-an neveztek – közölte az InfoRádióval Pázmányi Gábor.

A szervező Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke kiemelte: a TAO-rendszernek is köszönhetően évente 10-15 százalékkal nő a tagfelvételi kérelmet jelző egyesületek száma, és ez főleg vidéki bázisokat jelent, de a fővárosban is alakulnak új csapatok. Emellett az emelkedést segíti, hogy egyre több uszoda épül, és az is, hogy a vízilabda továbbra is rendkívül népszerű.

Pázmányi Gábor szerint áthidalhatóak azok a nehézségek is, hogy most kevesebb uszoda használható, ennek egyik módja az összetartás.

„A vízilabda társadalomban nagyon erős a kohéziós erő, és vannak ugyan bizonyos témákban viták vagy ellenérdekeltségek, de ilyenkor segítenek egymáson a csapatok. Akinek normális, jól használható pályája van, az meghívja vendégségbe a többi csapatot, vagy lehetőséget ad nekik. Ezen kívül rugalmasságot tanúsítunk, és például a Budapest bajnokságban az utánpótlás-csapatok játszhatnak a Pest környéki városok, uszodáiban, például Dunaújvárosban, Százhalombattán, Leányfalun, Szentendrén, Érden” – fejtette ki.

Tavasztól nagyságrenddel jobb lehet az uszodahelyzet, és akkor még több gyermek érkezhet, de a létszámemelkedés mindig a bajnokságok kezdetén látható – tette hozzá.

A Budapesti Vízilabda Szövetségnek ebben a szezonban még két nagyobb rendezvénye lesz: a téli kupa az alacsonyabb osztályú csapatok számára nyújt felkészülési lehetőséget, és az előző év után idén is megtartják a felnőtt Budapest bajnokság négyes rájátszását, amelyet nagyon kedvelnek az együttesek.

Pázmányi Gábor akkor lenne elégedett az idény végén, ha a csapatok is elégedettek, és ha tovább emelkedne a nevezettek száma.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pázmányi Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást