eur:
395.68
usd:
366.57
bux:
65672.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Eltiltásokkal zárul az olimpiai botrány

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) eltiltott 36 bírót és játékvezetőt azok közül, akik a Rio de Janeiró-i olimpián tevékenykedtek.

Az AIBA csütörtöki döntése értelmében a szankció addig biztosan érvényben marad, ameddig vizsgálat zajlik ellenük. Az érintettek a tilalmi időszakban nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, ezért például a jövő hónapban sorra kerülő szentpétervári ifjúsági világbajnokságról is lemaradnak.

Az AIBA vezetőit, a bírókat, a pontozókat és a pontozási rendszert számos kritika érte a riói olimpia idején. Augusztus 17-én a nemzetközi szövetség több bírót és játékvezetőt is kizárt a további mérkőzésekről, miután felülvizsgálta az addigi ítéleteket. Ők nem működhettek közre a továbbiakban a riói mérkőzéseken, de az addigi eredményeken már nem változtattak.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×