27 ezren futnak a hétvégi Budapest Maratonon

InfoRádió / MTI
2016. október 5. 13:26
Hetvenhét országból érkezett nevezés az idén ismét kétnapos Spar Budapest Maraton futófesztiválra.

Kocsis Árpád versenyigazgató az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 42 195 méteres távnak évek óta 6-7 ezren vágnak neki, és idén a résztvevők 40 százaléka külföldi lesz. A nyolc távon összesen 27 ezer indulóra számítanak, ami a tavalyi 28 ezres csúcs után a második legmagasabb létszám a verseny történetében. Kiemelte, hogy az iskolásoknál rekordot döntenek, mert mintegy 6000 diák is fut a hétvégén.

Máté István, a rendező Budapest Sportiroda ügyvezető igazgatója jelezte, a Hősök teréről induló útvonal ezúttal is érinti a főváros legszebb pontjait. A verseny lebonyolításáról 1500 rendező gondoskodik, a futók frissítésére várhatóan 50 ezer liter vizet, 30 ezer darab banánt és 3000 kilogramm szőlőcukrot használnak fel.