Jakabos Zsuzsanna saját magán is meglepődött

InfoRádió
2016. szeptember 30. 04:03
Sűrű napok elé néz Jakabos Zsuzsanna. Edzésként fogja fel az idei világkupa sorozatot a Győr Európa-bajnok úszója, aki már nem szomorkodik a riói teljesítménye miatt. Jakabos Zsuzsanna az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorának nyilatkozott.

„Természetesen nem az volt a cél, hogy olyan eredményeket érjek el, amilyeneket elértem. Ettől függetlenül maradt bennem tüske Rio miatt. A jó dolgokra koncentrálok. Igyekszem úgy visszatekinteni, hogy ez volt a negyedik olimpiám és fantasztikus élmény volt” – fejtette ki Jakabos Zsuzsanna, aki a 4x200-as gyorsváltó tagjaként hatodik lett a riói olimpián.

Nem bánta meg, hogy az olimpia után sem állt le.

„A pihenés is fontos, de úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, ezért folytattam a felkészülést” – mondta az InfoRádiónak.

Az ötkarikás játékokat nem hasonlítaná össze a világkupával, mert amíg az előbbin ötven, addig az utóbbin 25 méteres medence van.

Jakabos Zsuzsanna örült a 200 pillangón elért aranyérmének.

„Olyan időket úsztam, amelyen még is meglepődtem, hogy ennyire jól sikerült. 800 gyorson például 9 másodperces egyéni csúcsot úsztam. Ez jól tükrözi a sok munkát. Az olimpián történtek miatt nem mentegetőznék, de jó visszajelzésnek tartom, hogy mégsem voltam rossz állapotban” – fejtette ki a Győr Európa-bajnok úszója.

A világkupa-sorozaton több szám is van egy nap, így ha az egyik versenyszám nem sikerül, rögtön a következőre kell fókuszálnia. Bevallása szerint ez iszonyú nehéz, mégis szereti, hogy verseny verseny hátán van. Célja, hogy kihajtsa magát, de egyszerűen csak edzésként fogja fel ezt a tornát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jakabos Zsuzsanna nem bánta meg, hogy az olimpia után sem állt le
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást