eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Városligetben lesznek a szinkronúszó vb-versenyek

A Városligetben, mobilmedencében rendezik a szinkronúszók versenyeit a jövő évi budapesti vizes világbajnokságon.

"Két medencénk is lesz a Városligetben, a nagyobb 50x25 méteres és 3 méter mélységű, amelybe 3750 köbméternyi víz kerül majd" - idézi a szervezők szerdai közleménye Szántó Dávidot, a vb sportigazgatóját, aki elmondta, ebben a versenyeket rendezik meg, a kisebb medence pedig a bemelegítésre és az edzésekre áll majd a sportolók rendelkezésére.

Kiemelte, a világbajnokságok történetében eddig csak egyszer - 2009-ben Rómában - fordult elő, hogy a szinkronúszók nem az ismert uszodai létesítmények egyikében szerepeltek. Hozzátette, az alkalmi színhely környezete az olasz fővárosban távolról sem volt olyan szemet gyönyörködtető, mint amilyen jövőre Budapesten a helyszínre látogatók és a tévénézők szeme elé tárul.

A beszámoló szerint a szinkronúszás hét versenynapja alatt kilenc számban avatnak világbajnokot: női szólóban, párosban, csapatban, valamint mix párosban is lesz technikai, illetve szabadprogram-verseny, a műsor különlegességének pedig a tíztagú formációkat felvonultató női kombináció nevezhető.

A 2017-es világbajnokságnak - amelyen úszás, műugrás, műúszás, vízilabda, valamint Balatonfüreden nyíltvízi úszás szerepel a programban - eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt tavaly februárban visszalépett. A nemzetközi szövetség (FINA) tavaly március 11-én közölte, hogy Budapestnek adja a rendezés jogát.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×