Furcsa módon újra és újra belefutunk ugyanabba a helyzetbe: pontosan tudjuk, hogy az olimpia igazából a ki-ki meccseknél kezdődik, ehhez képest úgy állunk neki a csoportmeccseknek, mintha csak éppen ugyanolyan fontosak lennének, mint a ki-ki meccsek. Eközben négyévente mindig bebizonyosodik, hogy a csoportmeccsek csak felvezetést jelentenek, ott igazából csak az számít, hogy az ember a legjobb négyben legyen – sőt, a lányoknál még az sem. Utána a ki-ki meccseken dől el minden – kezdte értékelését az InfoRádiónak Kemény Dénes.
Ehhez képest – tette hozzá - fizikai és szellemi energiákat pazarolgatunk el csoportmeccseken. Olyan újdonság és különleges élmény ugyanis az olimpián vízilabda mérkőzést játszani, hogy a csapat nem tudja olyan piano-ban elkezdeni a csoportmeccseket, mint amire hónapokon át készült, hogy aztán akkor gyújtsa be a rakétákat, amikor igazán számít.
Kemény Dénes szerint a szerbeknek az volt a szerencséje, hogy egyszerűen nem tudtak a csoportmeccseken lábra kapni. Felgyülemlett bennük annyi tapasztalat ezen az öt mérkőzésen, hogy a begyűjtött élményekből le tudtak tisztulni és volt „honnan hova” megérkezniük.
„Azaz egy közepes vagy annál gyengébb teljesítményből egy purgatóriumon végigmenve végül úgy játszottak óriási tűzzel, ahogy csak tudtak. A spanyol, olasz és horvát meccsen már nagyon jó teljesítményt nyújtottak” - hangsúlyozta.
Ami a magyar pólósok olimpiai szereplését illeti: Kemény Dénes szerint a lányok részvételének értékelése teljesen más, az még a belgrádi Eb-arannyal kezdődik. Miután csak nyolcas a lányok olimpiai mezőnye, a kijutás szakmailag annyit ér, mintha a férfi oldalon csoportban bekerültek volna az első-második helyre. Úgyhogy a lányok azzal, hogy bekerültek a legjobb nyolcba, és ott is megnyerték az első meccsüket, elődöntőbe jutottak. Ott pedig megismételték a londoni szereplést, vagyis kétszer kikaptak.
„Ez mindenképpen csalódás. Az történt, hogy egy küzdelmes, a papírformához képest nehéz orosz mérkőzésen többször is a kezünkben volt a bronzérem, legutoljára egy másodperccel a mérkőzés vége előtt. De ott született néhány rossz döntés, ezért sajnos elvesztettük az érmet” - mondta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.
„Az, hogy a fiúknál nem nyertünk érmet, számomra mindenképpen váratlan, hiszen úgy gondoltam, a csapat éremesélyes. Nem neveztem aranyérem-esélyesnek – azok szerintem a szerbek voltak. Az, hogy ezzel az éremeséllyel nem tudtunk élni, nem azért volt, mert a negyeddöntőben elütöttek bennünket a továbbjutástól a montenegróiak, mégpedig egy olyan játékkal, amelyen vagy a meccs közben jött meg a mindent elsöprő tűz a montenegróiakban, vagy már a meccs előtt. De az a tűz, amivel ők játszottak, azt a tudásbeli különbséget tüntette el, ami a két csapat között volt a magyar csapat javára. De ezen a meccsen nem láttuk, hogy a magyar csapat jobb lenne, mint a montenegrói, pedig ha a játékosállományt összehasonlítjuk, az lényegesen jobb. Ám ezt ellensúlyozta a montenegrói csapat úgymond semmit el nem ismerő, mindennel dacoló harcos tüze, így tudtak bennünket elütni a továbbjutástól” - értékelte a szövetség vezetője.