Lőrincz Viktor ötödik, Baji, a Kozák-Szabó kettős és a női pólóválogatott nagyot lépett előre

InfoRádió
2016. augusztus 16. 05:52
A kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Viktor ötödik helye volt a legjobb magyar eredmény a riói olimpiai hétfői versenynapján, amelyen a női vízilabda-válogatott drámai mérkőzés után bejutott az elődöntőbe.

ATLÉTIKA

A 110 méteres gátfutásban Baji Balázs - a szakadó esőben - előfutamában 13.52 másodperccel a második helyen ért célba, így biztosan került az elődöntőbe.

BIRKÓZÁS

Lőrincz Viktor a bronzmérkőzésen – erősen vitatható bírói döntéssel – kikapott a német Denis Kudlától. Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki harmadik ceglédi sportoló 3-3-as döntetlenre végzett, ám Kudla fél perccel a vége előtt Lőrincz megintése miatt pontot kapott, és ezzel ő nyert.

KAJAK-KENU

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros K-2 500 méteren az előfutamában első lett, így egyből a döntőbe jutott. A női K-1 200 méteren Douchev-Janics Natasa, férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint, míg kenu egyes 1000 méteren Vasbányai Henrik egyaránt a B-döntőben folytatja.

ÚSZÁS

A nyíltvízi úszók női 10 kilométeres számában a londoni bajnok Risztov Éva a 13., Olasz Anna pedig a 14. lett

VÍZILABDA

A női válogatott 0-3-ra és 1-5-re is állt az ausztrálokkal szemben. Végül az alapjátékidő 8-8 lett, az ötméteresekkel pedig a magyarok győztek, és a szerdai elődöntőben a címvédő és világbajnok amerikaiak várnak rájuk. A csoportkörben az esélyesebb tengerentúli válogatott 11-6-ra nyert a magyarok ellen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hétfői összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást