Szabó Gabriella: nem óriásokkal találkozunk Rióban

Infostart
2016. augusztus 2. 06:45
A klasszikus alapozáson már túl van, de az utolsó napokban még mindig kemény munkát végez Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakozó. A Honvéd versenyzője az apró részletekre is odafigyel.

„Fáradtak vagyunk, de egyre könnyebb. Igyekszünk a saját távunkra specializálódni, de még hosszú edzéseink vannak" – kezdte Szabó Gabriella, aki kajak 500 méteren kettesben és négyesben is elindul az olimpián.

Előbbiben Kozák Danuta párjaként, utóbbiban a Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina és Kozák Danuta alkotta kvartett tagjaként mérettetik meg Rióban. A helyzet ismerős számára, mert a korábbi években már hozzászokhatott, hogy nem egyesben versenyez.

„Fejben már fel tudom dolgozni, hogy a csapathajók a fontosabbak. Ha egy-egy edzés nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, azt annak tudom be, hogy nekem nehezebb csapathajóból átülni az egyesbe. Összességében viszont 80-85 százalékban hangsúlyosan az egyesre készülünk" – jelentette ki.

Nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt lapátol ez a négyes.

„Nagyon nagy versenyzők, az edzéseket is remek velük végigcsinálni. A csapathajóra heti egy-egy edzésünk van, de elégedett vagyok ezzel, nekem elég. Jól kijövünk egymással, ezt különösen fontosnak tartom. Nem feltétlenül kell mély barátságokat kötni, de a kommunikációnak jól kell működnie. Ez megvan négyünk között" – fogalmazott Szabó Gabriella.

Mindkét számban nagy teher hárul az egységükre, hiszen a kajak-kenu-szerető magyar társadalom minimum érmet vár. Óriási csatára számít, de tisztában van azzal is, hogy esélyesek az aranyra.

„Nehéz kizárni, hogy ez egy olimpia, de azzal igyekszem tompítani az érzést, hogy ezekkel az ellenfelekkel versenyeztem az elmúlt négy évben minden nagy világversenyen. Jól ismerjük egymást, csak remélhetem, hogy senki nem fejlődik egyik versenyről a másikra több másodpercet" – mondta.

Szabó Gabriella ahogy az elmúlt nyolc évben, úgy ezúttal is Szolnokon készült.

„Itt minden adott egy kajakozónak, számomra is hazai pálya. Nem véletlen, hisz nemzetközi versenyzők is ide járnak, mint például az ausztráliai és a szlovák négyes" – osztotta meg az InfoRádióval.

A Honvéd kilencszeres Európa-bajnoka őszintén mesélt arról, bár hozzá szokott a válogatottsághoz, mégis hatalmas dolognak tartja, hogy az olimpiai csapat tagjának mondhatja magát, ennek ellenére sem kivételezést, sem nagy szavakat nem vár.

Az évek alatt megszerzett tapasztalatok valószínűleg sokat nyomnak majd a latban Brazíliában, hiszen már a pekingi és londoni ötkarikás játékokon is részt vett.

„Talán az a legjobb ebben, hogy nem óriásokkal és emberevőkkel találkozunk Rio de Janeiróban. Igyekszem a részletekre odafigyelni. Nem a verseny nagysága, meg az ellenfelek foglalkoztatnak, hanem az apró dolgokkal vagyok elfoglalva, hogy mivel tudnám a helyzetemet biztossá tenni, mint például fertőzés, sérülés elkerülése vagy épp a közlekedés.

A kilencszeres világbajnok augusztus 10-én utazik el a kajak-kenu válogatott egy részével Rióba, állítása szerint addig még sok dolguk van.

„Most csönd van Szolnokon, személy szerint nagyon szeretek ilyenkor edzeni, a formába hozás időszakát rendkívül kedvelem. Jelenleg csak erre fókuszálok, csak Rióra nem gondolok, csupán a pályát próbálom vizualizálni. Azt, hogyan csinálom végig a futamokat, bár befutót nem szeretek magam elé képzelni, de persze az A és a B verzió is megvan" – taglalta Szabó Gabriella az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gabriella
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást