Újra leszállóágban a magyar foci?

Infostart
2016. július 27. 16:30
Dénes Ferenc sportközgazdász szerint elsősorban a fiatal, akadémista labdarúgók számára hozott előrelépést a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése, de sokat ront a magyar labdarúgás megítélésén a klubcsapatok kudarca.

Hiába tart hetek óta az átigazolási szezon, a labdarúgó Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar válogatott tagjaira egyelőre - egy kivétellel - nem csaptak le a nyugati klubok. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a fiatalok esetében látható mozgás, a Bolognához szerződő Nagy Ádámon kívül az akadémista korúak iránt is van érdeklődés.

„Pont az a típusú referencia jelent meg a magyar futballban, ami eddig hiányzott, nevezetesen, hogy van egy válogatott, van futball Magyarországon. Azt jelzi, hogy itthon is van futballképzés, hiszen itt indítottuk el azokat a fiatalokat, akik elérték a válogatott sikerét” - fejtette ki.

A sportközgazdász szerint azt még nem látni, hogy a jó játékosokat komolyabb áron, komoly csapatokhoz kerülnek-e, az átigazolási időszak még nyitva van, lehetnek még nagy igazolások is.

„Tudtuk, hogy kétesélyes az áttörő siker ezeknél a játékosoknál. Dzsudzsák Balázs rajta volt a futballtérképen, nem a semmiből jött, van referenciája az elmúlt időszakból. Egyelőre nem ő az első számú célpont a nagy csapatoknál” - emelte ki Dénes Ferenc.

Az, hogy a nemzetközi kupákban már csak egy magyar csapat van talpon, fájó pont a szurkolóknak és minden futballgazdasággal foglalkozó embernek, mert tovább kellett volna vinni az Európa-bajnokság sikerét – mondta a sportközgazdász.

„A klubcsapataink gyenge játékkal, nem túl neves ellenfelekkel szemben sorra estek ki. Ez megrázó. Mivel nagyobbak voltak a várakozások, nagyobb a csalódás is. A Videotonban még nagyon reménykedünk” - tette hozzá Dénes Ferenc.

A nemzetközi piac

Az angol labdarúgó-bajnokságba befolyó hatalmas pénzösszegek a kontinensen is megemelik a játékosok árait, így kelhetett el az argentin Gonzalo Higuaín 90 millió euróért Olaszországban - mondta a sportközgazdász, aki szerint még ennél is magasabb összegű átigazolás is várható.

„A futballipar átrendeződésben van. Életbe lép az a televíziós szerződés, amely irdatlan mennyiségű pénzt töm az angol futballba, amely egyébként nyereséges volt eddig is, ezt fejelik meg rengeteg összeggel” - emelte ki Dénes Ferenc.

Mindez elkezd beszivárogni az európai nagy, közepes és kis klubok felé, megváltoztatva a piaci viszonyokat, az árakat, így pénzfölösleg lesz. Kell egy-két év, mire a piac beáll a magasabb árszintre - vélekedett.

„Ez mindenkit húzni fog. Lehet tudni, hogy a Manchester Unitednál, az Arsenalnál, a Liverpoolnál több pénz van, mint eddig. Azt mondják, egy-egy játékosért fizessenek többet. Mindenki bekalkulálja az árnövekményt. Ez megy tovább is, ha a Juventushoz pénz megy, mindenki tudja, ott is van pénz. A közép-, illetve hasonló csapatok sem adják olyan áron a játékosokat, mint egy-két évvel korábban tették volna” - mondta el a sportközgazdász.

A Juventus az éves költségvetésének majdnem negyedét fizeti ki az argentin játékosért. Dénes Ferenc szerint ez nincs benne a rendszerükben, bár az elmúlt évek jó szereplései viszonylag helyrerázták őket, új a stadionjuk is.

„A Juventus talán az egyike azon nagyon kevés olasz csapatnak, amelyeknél hihető, hogy hellyel-közzel rendben vannak a pénzügyek, bár az olaszoknál ez mindig bonyolult kérdés. Azt sejteti ez a kifizetés, hogy egyszeri nagy bevételre számítanak, ami nem lehet más, mint Paul Pogba eladása” - árulta el Dénes Ferenc.

A francia középpályás esetleges klubváltása rekordot jelenthet.

„A Manchester United a legnagyobb kérő, de melegít és felkészül a Real Madrid is. Az biztos, hogy százmillió euró fölötti árról beszélünk, ennyiért már vinné a Manchester. Csúcsösszeggel fog távozni Pogba” - hangsúlyozta a sportközgazdász.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar foci megítélése az EB után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Higuain 90 milliós szerződése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást