Fegyelmi eljárást indítottak a lengyelekkel és a portugálokkal szemben

InfoRádió / MTI
2016. július 1. 17:01
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken fegyelmi eljárást indított a lengyel és a portugál szövetséggel szemben a két ország válogatottjának csütörtöki Európa-bajnoki negyeddöntője után.

Az UEFA honlapján közzétett indoklás szerint a marseille-i mérkőzésen mindkét csapat szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak, a lengyelek között kisebb zavargás is volt a lelátón, a csapat pedig nem tartotta be pontosan a protokollt, ezért a tervezettnél később kezdődött a találkozó.

A portugálok terhére róják, hogy egyik drukkerük a hosszabbítás második félidejében beszaladt a pályára. A fegyelmi testület várhatóan július 21-én hoz döntést az ügyben.

A meccs rendes játékideje 1-1-es döntetlennel zárult, a hosszabbítás nem hozott újabb gólt, a tizenegyes-párbajt pedig a portugálok nyerték 5-3-ra, ezzel bejutottak a négy közé.