eur:
395.8
usd:
366.89
bux:
65576.79
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kozák Danuta Moszkvában triplázik

Péntektől a moszkvai Európa-bajnokságon szerepelnek a legjobb magyar kajakozók és kenusok, akiknek a kontinensviadal tökéletes főpróba lehet az augusztusi riói olimpia előtt. A kajakkenusport.hu a férfi és női kajakozók esélyeit elemezi.

Az Európa-bajnokság programjából adódóan mindössze egy versenyzőnk, a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta, a MOL-csapat tagja tudja – ha nem is időrendben – „modellezni” a riói ötkarikás játékokat. Az UTE versenyzője ugyanis – ahogyan majd augusztusban is teszi – három számban áll rajthoz a moszkvai kontinensviadalon, K-1 és K-2 500 méteren, valamint a női négyes tagjaként.

Az egyes mezőnyben a németek a rutinos Franziska Webert állítják csatasorba, míg a szerbeknél ezúttal nem Benedek Dalma, hanem Milica Sztarovics indul, a fehéroroszoknál pedig Marina Litvincsuk igyekszik megnehezíteni a 11-szeres világbajnok dolgát.

„Dana kirobbanó formában van, bizonyította ezt hazai pályán és a nemzetközi színtéren is. Úgy érzem, az ő nagy riválisát nem a kontinensviadalon kell keresni, sokkal inkább Rióban, ahol az új-zélandi Lisa Carringtonnal csaphat össze” – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző, aki a startlista alapján a Szabó Gabriella, Kozák Danuta párostól, valamint női négyesünktől is győzelmet remél Moszkvában.

A négyessel kapcsolatban elmondta: a múlt héten több formációt is kipróbált, és a Szabó, Kozák, Csipes, Fazekas-Zur összetételű csapathajó volt az, amelyik a legjobb formát mutatta. Az olimpiai számok tekintetében K-1 200 méteren Douchev-Janics Natasa képviseli a magyar színeket, de a győriek háromszoros olimpiai bajnoka sem a vb-ezüstérmes Marta Walczykiewicczel, sem Teresa Portelával nem tudja összemérni tudását, hiszen a két sprinterspecialista kihagyja ezt a kontinensviadalt.

Ahogyan férfi K-4 1000 méteren a németek is, akik a duisburgi Világkupán egy kitűnő négyessel „operáltak”, egy hajóba ültették Hoffot, a páros világbajnok Rendschmidtet és Grosst, valamint a fiatal Liebschert, ez pedig igazán nyerő összeállításnak bizonyult. Most úgy tűnik, eldugják ezt az egységet a világ elől, Rendschmidték párosban lehetnek komoly ellenfelei Hufnágel Tibornak és Dombvári Bencének, míg a Hufnágel, Dombvári, Ceiner Benjámin, Kugler Attila alkotta négyesnek minden bizonnyal a legerősebb portugál, a vb-címvédő szlovák, valamint egy szintén ütős fehérorosz csapathajóval kell megküzdeni a dobogóért.

„Igen, Bencééket négyesben és párosban is a dobogóra várom, sőt utóbbi számban remélem, hogy meg tudják szorongatni a német duót” – folytatta Storcz Botond, aki bízik benne, hogy az igen tehetséges, a válogatón remek formát nyújtó Kopasz Bálint K-1 1000 méteren a fináléba verekszi magát.

Ami a sprintereket illeti, a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duót az olimpiai válogatón szétlövésben legyőző Horváth Bencének és Szomolányi Máténak a német Rauhe, Liebscher, valamint az orosz Posztrigaj, Djacsenko kettős adhat feladatot, míg Birkás Balázs K-1 200 méteren (ezen a távon majd Horváth Bence szerepelhet Rióban) a brit Heath-tel, a litván Navakauskassal, a svéd Menninggel csaphat össze.

„A válogatón mutatott forma alapján Horváth Bencééktől is egyértelműen dobogós eredményt várok, míg Birkás Balázs számára a döntőbe jutás lehet a cél” – tette hozzá Storcz Botond.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×