Márton Anna ezüstérmes

InfoRádió / MTI
2016. június 20. 21:00
Ezüstérmet nyert Márton Anna a női kardozók versenyében a lengyelországi vívó Európa-bajnokság első napján Torunban.

Az olimpiára készülő, tavaly világbajnoki harmadik magyar kardozó a csoportkörben mind a hat ellenfelét legyőzte, emiatt a 64-es hiányos főtáblán az első fordulóbban nem kellett pástra lépnie.

A legjobb 32 között Záhonyi Petrát búcsúztatta 15-8-cal, majd az azeri Szabina Mikinán (15-8) és az orosz Jana Jegorjanon (15-9) keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol Charlotte Lembachhal vívott. Francia ellenfele sem okozott neki gondot, 15-7-re nyert ellene, így következhetett a világbajnoki címvédő, Londonban olimpiai ezüstérmes Szofija Velikaja.

Az orosz vívó a finálé elején 3-0-s hátrányba került, de aztán összeszedte magát és hét tust adott, miközben magyar ellenfele csak egyet (4-7). Az egyperces pihenőre 5-8-as állásnál került sor, majd Velikaja növelte előnyét (5-10). Márton Anna azonban tudott újítani, felzárkózott egy tusnyira (9-10), a folytatásban viszont csak egy jó akciója volt, míg az orosznak öt (10-15).

Eredmények (az Eb honlapjáról):

női kard egyéni:

-------------------

a 64 között:

Záhonyi Petra-Celia Perez Cuenca (spanyol) 15-8

Theodora Gkuntura (görög)-László Luca 15-8

a 32 között:

Garam Nóra-Anna Limbach (német) 15-13

Márton Anna-Záhonyi 15-8

a 16 között:

Garam-Olena Voronyina (ukrán) 15-13

Márton-Szabina Mikina (azeri) 15-8

negyeddöntő:

Olga Harlan (ukrán)-Aleksandra Socha (lengyel) 15-14

Szofija Velikaja (orosz)-Garam 15-13

Márton-Jana Jegorjan (orosz) 15-9

Charlotte Lembach (francia)-Bianca Pascu (román) 15-9

elődöntő:

Velikaja-Harlan 15-13

Márton-Lembach 15-7

döntő:

Velikaja-Márton 15-10

A végeredmény: 1. Szofija Velikaja, 2. Márton Anna, 3. Olga Harlan és Charlotte Lembach, ... 8. Garam Nóra, ... 29. Záhonyi Petra, ... 35. László Luca