eur:
393.66
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kemény Dénes: Támadó felfogásban kell legyőzni Izlandot

A magyar labdarúgó válogatott számára segítség, hogy a csoportkörök végén lép pályára, mert a játékosok így tanulhatnak a többi csapat hasonló helyzetben elkövetett hibáiból - mondta az InfoRádió állandó szakértője, Kemény Dénes.

Tegnap megkezdődött az Európa Bajnokságon a csoportkör második fordulója, mik a legfontosabb tapasztalatai a tegnapi napnak Ön szerint?

Amikor ilyen világversenyen a szurkolók az első kör végén, az első meccs alapján egy-egy csapatról végleges, markáns véleményt alakítanak ki, akkor ez a második fordulónál meg szokott változni. Itt is látszik, hogy van olyan csapat, aki az első fordulóban vereséget szenvedett, a másodikban jól játszott és gyakorlatilag taktikusan kiegyezett egy döntetlennel, arra gondolva, hogy majd megnyeri a harmadikat.

Van olyan is, aki az első meccsen kikapott, most pedig magabiztosan nagy ellenfelet győzött le. Ez egy hullámzás, észnél kell lennünk nekünk is, hogy eszerint készüljünk a következő meccsre Izland ellen. Elnézést a fejedelmi többesért, de a magyar szurkoló már csak így fogalmaz.

Közeledik szombaton Marseille-ben az Izland elleni mérkőzés, Ön szerint most mire kell leginkább figyelni a játékosoknak és a szakmai stábnak?

A szurkolók most euforikus állapotban vannak Magyarországon és kint Franciaországban is. Ettől függetleníteni kell magukat és fölmérni a reális lehetőséget. Nyilván ők is látták a tegnapi meccseket, ami figyelmezteti őket, hogy az első győzelem nem azt jelenti, hogy már bent vagyunk a legjobb 16-ban.

Ugyanakkor nincsen vesztenivalónk, mert ezzel a három ponttal nagyon jó esélyünk lesz ad abszurdum, hogy a legjobb négy harmadikként továbbjussunk. Sőt akár csoportelsők is lehetünk, de én mindenképpen támadó felfogásban próbálnám a láthatóan nem túlzottan acélos Izlandot legyőzni.

Magyarországon még mindenki az osztrákok elleni a győzelmet ízlelgeti. Mi a jó módszer ilyenkor? Odaengedni a csapathoz ezt a magyarországi eufóriát vagy inkább távol tartani őket tőle, hogy ne legyen nagy teher rajtuk?

A mai világban már nem lehet megoldani, hogy a hírek ne jussanak el a csapathoz. Mindenkinek érkeznek a telefonjára hírek, étkezés közben ott a tányér mellett a telefon. Régebben a csapatvezetők, - én is még Sydney vagy Athén idejében – próbálták megakadályozni, hogy a faxok ne kerüljenek ki a játékosok kezébe, mert sokszor családtagok, barátok elküldték faxon a magyarországi újságcikkeket, ami bonyodalmat tudott kelteni csapaton belül.

Most ezzel együtt kell élni, úgy kell tekinteni, hogy a játékosok mindent tudnak. A játékosok szerintem egyfelől nyugodtan lehetnek partnerek a szurkolók felé, egy-két facebook bejegyzéssel, mert mégiscsak imádják őket. De a másik oldalon készülniük kell a saját feladatukra.

Nagy segítség volt, hogy mi az utolsó csoportmeccseket játszottuk a többi csoporthoz képest, mert szépen hozzászokhatott a csapat ahhoz, hogy milyen körülmények közt fog futballozni. Most is látják, tapasztalják, hogy mi minden előfordulhat második körben a csoportmeccseken, és erre lelkileg is abszolút felkészülhetnek.

Ma a dobogóra esélyesnek tartott angolok és a VB győztes németek is pályára lépnek, az angolok a walesiek ellen, a németek pedig a lengyelekkel küzdenek meg, az ukránok az észak-írekkel játszanak. Mit vár ezektől a mérkőzésektől?

Én angol futball fan vagyok, szurkolok nekik, sajnáltam az orosz mérkőzés hosszabbításos egyenlítő gólját, de azért egy Anglia-Wales egészen különleges összecsapás lesz. Bízom benne, hogy az angolok nagyobb futballtudása végül is behozza nekik a három pontot, akkor összesen négy pontjuk lesz és jó eséllyel csoportelsők lesznek.

A németek nem törték kezüket-lábukat az első meccsen a győzelemért, ott is pikáns a helyzet, mert nagyon sok lengyel származású labdarúgó játszott a német válogatottban korábban. De ott is a németeknek lesz nyilvánvalóan nagy esélyük lesz, hogy megnyerjék a mérkőzést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×