eur:
394.56
usd:
369.66
bux:
65767.94
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ez pislákolt Varga Dánielékben

A Szolnok vízilabdacsapata 11-7-re legyőzte a címvédő Pro Reccót a Bajnokok Ligája Final Six bronzmeccsén, így harmadik helyen zárta a kupaviadalt. Az InfoRádió kérdéseire Nagy Viktor és Varga Dániel válaszolt az uszodában.

A döntőt a horvát Jug Dubrovnyik nyerte, miután 6-4-es győzelmet aratott az Olympiakosz felett.

Nagy Viktor, a Szolnok világbajnok kapusa az InfoRádiónak elmondta, jobban akarták ezt a győzelmet, mint az olasz riválisuk. "Lélektanilag nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Jobban hajtottunk a vízben, mint az ellenfél játékosai, így tudtunk fölénybe kerülni. Nagyon fontos győzelmet arattunk, mert így emelt fővel távozhatunk" - mondta a hálóőr.

Elmondása szerint nem heverték ki az elődöntőben elszenvedett vereséget, csak "eltették egy másik polcra". 

"Most kellett odatennünk magunkat, a sport a jelenről szól, nem a jövőről és a múltról. Csak ez az egy számít!" - jelentette ki Nagy Viktor.

A Szolnok ötmeccses bajnoki döntőn legyőzte az Eger együttesét, így megszerezte a magyar bajnoki címet az OB I-es férfi vízilabda bajnokságban, s ugyan a magyar kupa döntőn kikapott, de BL-bronz mindenképp előrelépés a nemzetközi kupaporondon az előző idénybeli 5. hely után.

"Van hiányérzetem, mert a magyar kupát nem nyertük meg. BL-győztes se voltam még. Ezek a lehetőségek olyanok, hogy ott vannak. Számos üzenetet kaptam ismerősöktől, hogy majd jövőre, a sportban viszont ilyen nincs. A lehetőséget kell kihasználni, épp amiben van az ember. Ez most kimaradt, de jövőre megint megpróbáljuk egy másik csapattal" - mondta a válogatott első számú kapusa.

Varga Dániel, a Szolnok olimpiai bajnok vízilabdázójának az volt a célja, hogy megnyerje a budapesti hatos döntőt.

"Amikor realizálódott, hogy ez nem fog összejönni, az elődöntőt követően egészen a bemelegítésig mély nyomott hagyott bennük. Ennek ellenére erősen pislákolt bennünk a remény lángja, hogy van értelme megnyerni a bronzmeccset. A bronz is egy érem" - fogalmazott a Szolnok olimpiai bajnok vízilabdázója.

 Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője az InfoRádiónak elmondta: a bronzmeccs napján érezte a játékosain, hogy nemcsak magukért, de egymásért is meg akarják csinálni.

"Ez nagyon jó érzés egy edzőnek" - konstatálta az szakvezető.

Sűrű volt a program az utóbbi hetekben a magyar csapat számára. Cseh Sándor szerint ez meccsek iramára is rányomta a bélyegét. A harmadik bajnoki döntő után azonban visszanyúltak az alapokhoz.

"Mindenki tudta, hogy a két magyar együttes volt a legfáradtabb. Kiemelném azonban, hogy csak mi tudtuk kétszer (is) megverni a Reccót. A hatos döntő során nem lőttük túl, hanem 7 gólon tartottuk az ellenfeleiket, ez volt a kulcsa. A három napos végjáték alatt fantasztikusan védekeztünk. A mai vízilabdában ilyen fegyelmezetten és keményen kell védekezni, a bronzmeccsen aratott győzelemnek is ez volt a kulcsa" - zárta mondandóját, majd gyorsan hozzáfűzte, nagyon szeretné, ha a következő szezonban is nagyon jó csapat lenne Szolnokon.

Szöveg: Dzsubák Tamás

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×