Hetesekkel kapott ki a Veszprém

InfoRádió / MTI
2016. május 29. 20:06
A lengyel Kielce nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjét hosszabbítás után hétméteres párbajban a Veszprém ellen.

Az első félidőben egy ötperces szakaszt leszámítva nagyszerűen játszott a magyar együttes, amely a fordulás után is remekelt, s a 46. percben már 28-19-re vezetett. Ezután azonban minden idők egyik legnagyobb "feltámadását" mutatta be a Kielce: sorozatban kilenc gólt dobott, így az 57. percben egyenlített. A hajrában Mirko Alilovic két büntetőt hárított, de a lengyelek három másodperccel a vége előtt ráadásra mentették az összecsapást. A túlórában a Veszprém egyenlített két másodperccel a vége előtt, a büntetőpárbajban azonban jobb volt a Kielce.

A Veszprém az elveszített BL-döntő előtt ebben a szezonban megnyerte a magyar bajnokságot, Magyar Kupát, magyar szuperkupát, a SEHA Ligát, míg a klub-világbajnokságon második lett.

Férfi BL, négyes döntő (Köln), döntő:

Kielce (lengyel)-MVM Veszprém 39-38 (13-17, 29-29, 35-35, hétméteresekkel: 4-3)

---------------------------------------------------------------------------

Köln, Lanxess Aréna, 19 750 néző, v: Lopez, Ramirez (spanyol)

gól: Reichmann 8, Bielecki 6/2, Lijewski 5, Zorman 4, Aguinagalde 4, Jurecki 3, Strlek 3, Jachlewski 2, illetve Ugalde 7, Nilsson 6, Ilic 6/1, Nagy 5, Plmarsson 5, Lékai 3, Sliskovic 1, Marguc 1, Iváncsik 1

hétméteresek: Strlek, Bielecki, Reichmann, Aguinagalde, illetve Ilic, Sliskovic, Palmarsson

Mindkét csapatnak története legnagyobb sikerét jelentette a BL-diadal: a Veszprém 2002-ben és tavaly is volt már finalista, de ott nem tudott győzni, míg a Kielce először került be a legrangosabb sorozat döntőjébe.

A kapuban az elődöntő egyik hőse, Mikler Roland kezdett, más személyi változás nem történt a szombati, Kiel elleni összecsapáshoz képest. A lelátón nyomasztó volt a veszprémi "hangfölény".

Remek védekezéssel nyitott a magyar csapat, és a korábbi BL-győztes Andreas Nilsson (2013), Aron Palmarsson (2010, 2012) és Momir Ilic (2010, 2012) vezérletével, valamint Mikler védéseivel elhúzott 4-1-re. Az ellenfél a 6. perc végén dobta első gólját, azt is emberelőnyben, miután Schuch Timuzsint kiállították. Később Mirsad Terzic is kiült, Krzysztof Lijewski találataival pedig közelebb zárkózott a lengyel bajnok.

Palmarsson helyett Lékai Máté, aki az elődöntőben pihentetett, ment be irányítónak, és amikor 5-3 után 8-4-re módosult az állás, a Kielce kapust cserélt: Slawomir Szmalt Marin Sego váltotta. A spanyol bírók nem tűrték a mezrángatást, Mateusz Kus ült ki ezért két percre. A Barcelonával kétszer (2005, 2011) BL-nyertes Nagy László és Lékai is eredményes volt, a Kielce edzője pedig kénytelen volt időt kérni.

A folytatásban Mikler kivédte a kétszeres BL-győztes (Kiel: 2010, 2012) Tobias Reichmann hétméteresét, ettől és Lékai újabb góljától még hangosabb lett a lelátó. A 23. percben Renato Sulic combsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot. Javuló védekezéssel és beállósjátékkal felzárkózott a Kielce, így Palmarsson visszaállt. A szünet előtti hajrában a nagy rohanásban elfáradtak a lengyelek, emiatt a félidő záró öt percét elveszítették 4-1-re.

A második félidőt egy-egy kapufa vezette be, majd Nilsson találatával már 18-13-ra vezetett a magyar bajnok. Nagyot és Kust kiállították, Gaspar Marguc pedig ziccert rontott. Egy darabig maradt a négy-ötgólos különbség, majd azonos létszámnál tovább nőtt a veszprémi előny. Ez azért volt biztató, mert a Final Four történetében eddig még egyetlen csapat sem tudott fordítani hatgólos vagy annál nagyobb hátrányból.

A Kielce trénere a 39. percben, 23-16-nál időt kért. A Veszprém viszont nem fáradt, Xavi Sabaté jól cserélt, és ekkor nem volt üresjárat. A védelem változatlanul jól zárt, az indításgólokból pedig mindig megnyugtató maradt az előny. Szűk negyedórával a vége előtt 28-19 volt az állás.

Egy emberelőnynél azonban újra lendületbe jött az addig vergődő a Kielce, amely az 51. percre 28-24-re zárkózott fel.

Időt kért a Veszprém, ám most már megint egy elszánt ellenféllel és nem egy megtört csapattal kellett csatáznia. Szmal védéseivel tartást adott, a túloldalon pedig Miklert Mirko Alilovic váltotta. Terzicet kiállították, majd már az egyenlítésért harcolt a Kielce, amely Karol Bielecki büntetőjével össze is jött (28-28).

Nagy lövését Szmal a gólvonalon hárította, aztán újabb büntetőt kapott a Kielce. Bielecki kísérletét Alilovic kivédte. A 13 perces veszprémi gólcsendet Ilic törte meg, csak közben csapata kilenc gólt kapott. A Veszprém horvát kapusa Manuel Strlek hétméteresét is kivédte, így a győzelemért támadott a Veszprém. Az újabb gól nem jött össze, a lengyeleknek pedig maradt tíz másodpercük, hogy hosszabbításra mentsék az összecsapást. Időt kértek, majd az adódó lövőhelyzetet Lijewskire játszották ki, aki három másodperccel a vége előtt a jobb felső sarokba bombázott.

Jött a 2x5 perces hosszabbítás, amelynek elején az egész mérkőzésen először vezetett a Kielce. Ám Cristian Ugalde két találatával fordított a Veszprém. A lépéselőny megmaradt, ráadásul Michal Jureckit kiállították, Ilic pedig góllal büntetett. A fordulást követően a szerb sztár büntetőt rontott. Nagy üres kapus gólt dobott az emberhátrányban vészkapussal játszó riválisnak, amelyben azonban maradt még erő, és fordított az utolsó percbe érve. Kőkemény védekezés miatt azonban emberhátrányba került a Kielce, két másodperccel a vége előtt pedig Ugalde mentette büntetőpárbajra a csatát.

A hétméteresek során Ivan Cupic, illetve Marguc és Terzic hibázott, így a Kielce nyerte minden idők egyik legizgalmasabb döntőjét.

Korábban:

a 3. helyért:

PSG (francia)-THW Kiel (német) 29-27 (15-11)