eur:
394.12
usd:
365.76
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Varga Dániel: 100 százalékot kell nyújtani

Az olimpiai bajnok Varga Dániel szerint csapatának, a Szolnoknak jelentősen javulnia kell a férfi vízilabda-bajnokság fináléjának ötödik, utolsó szombati mérkőzésére, hogy megvédje bajnoki címét. Kiemelte, hogy az Eger megérdemelten győzött szerdán 8-7-re.

„Voltak helyzeteink, hiszen két ötméterest és két nagy emberelőnyt is hibáztunk az első félidőben, de elsősorban a befejezéssel és a pontossággal volt baj” - mondta Varga Dániel, a Szolnok férfi vízilabdacsapatának csapatkapitánya.

Hozzátette: nem kell túl sok mindenben változtatni, nem kell mást játszania a Szolnoknak, amiért az elmúlt két meccsen nem ment nekik a játék.

„Azokban a dolgokban kell 100 százalékot adnunk, amikben erősek vagyunk és jobbak, mint az Eger - ez lehet a kulcs a győzelemhez. Kis dolgokról van szó, nem várható nagy taktikai húzás, nem várhatók olyan megoldások, amiket eddig nem láttak a nézők. A saját tudásunkhoz képest nem lesz elég a 80-90 %, 100 százalékot kell nyújtani” - hangsúlyozta a csapatkapitány.

Az InfoRádiónak arra a kérdésére, mennyire volt szerepe a fizikumnak a két meccsen, Varga Dániel azt válaszolta: a vízilabda fizikális sport, a kérdés az, hogy a játékvezetők hogyan állnak hozzá és mennyi kiállítással sújtják az esetleges "vízi birkózást".

„Nekem még nem volt olyan meccsem, ahol ne izzadtam volna, vagy ne birkóztunk volna az ellenféllel” - jegyezte meg.

A csapatkapitány szerint Cseh Sándor visszatérése adhat némi többletet, de a negyedik meccs nem azon múlott, hogy ki ül a padon, hanem a befejezéseken és a pontosságon.

„Ha jól játszunk, akkor megnyerjük, ha nem játszunk jól, akkor nem tudjuk megnyerni ezt a döntőt” - fogalmazott Varga Dániel, a Szolnok férfi vízilabda-csapatának csapatkapitánya.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×