Itt a helye, ha élsportoló a gyermeke!

Infostart
2016. május 24. 19:33
Az utánpótláskorú sportolóknak nagyon fontos a nyilvánosság, mert kevés felületet kapnak, ahol a szereplésüket követni lehet - mondta az InfoRádióban Ádám Zoltán, az LSU.hu portál alapítója. Kiemelte, hogy a fiatalok fejlődésében a fair play-nek és a sportpszichológiának is nagy szerepe lehet.

"Családi vállalkozásként indult, a gyerekeimet vettem fel, egyre többen érdeklődtek, hogyan tudnának hozzájutni a felvételekhez, ezért jött létre az oldal. Mindkét gyermekem vízilabdázik, tudom, hogy nem mindenkiből lehet nagy sportoló, de ez szép emlék lehet az egész családnak, a gyerekeknek később is" – magyarázta az LSU.hu portál alapítója.

A Látvány Sport Utánpótlás portálon széles a kínálat: a vízilabdán kívül kosárlabda, kézilabda, jégkorong, birkózás, szumó, atlétika és íjászat is megtalálható.

Ádám Zoltán hozzátette: mindenhova igyekeznek eljutni, ahol utánpótlás esemény van.

"Anyagokat készítünk, megvágjuk, fogyaszthatóvá tesszük. Az oldalon bővebb összefoglalókat lehet látni a sporteseményekről, a labdajátékoknál pedig a gólokról" – jegyezte meg.

„Vesszőparipám a dohányzás, próbáljuk felhívni a fiatalok figyelmét, ha sportol és közben dohányzik, azonnal dobja el, mert nem jó! Bárkivel együttműködünk, aki a természetes dolgokat kedveli” - hangsúlyozta a portál alapítója.

Az oldal nagy hangsúlyt fektet a fair playre.

„Várunk olyan videókat, fényképeket, leírásokat, amelyek ezt a szellemet erősítik, hogy mindenki lássa, hogy nem csak egymást eltiporva lehet versenyezni. Bízunk benne, hogy ez kihat a későbbi életükre is” - fűzte hozzá.

A fair play a pálya szélén és a szülőkre is vonatkozik. A Ferencváros Vízilabda Szakosztálya kitett egy, a szülőknek szóló felhívást, amelyben arra figyelmeztetnek, szurkolás közben ne felejtsék el, hogy gyerekek játszanak, az edzők dolgoznak, a bírók is emberek és nem az Európa-bajnokság döntőjén ülnek.

"A szülőknek nagyon nagy a szerepük. Jártam olyan versenyen, ahol a szülőknek minősíthetetlen volt a viselkedése, de olyan is volt, hogy megkérdezték, felvesszük-e a mérkőzést, mert akkor nem lehet szitkozódni. Azt szoktam mondani, inkább buzdítsák a gyerekeket, szitkozódásból eredmény még nem született. Arról nem beszélve, milyen sokat ártanak a gyerekeknek, a sajátjuknak leginkább" – mondta az LSU.hu portál alapítója.

A sportágválasztás, a gyerek számára legmegfelelőbb sportág kiválasztásáról, a szülői példáról is beszélt.

„Én futballoztam, de láttam, hogy a gyerekeimnek ez nem lesz jó. Eleinte úsztak, aztán kézilabdázni akartak, de javasoltam nekik a vízilabda kipróbálását, és az első edzés óta százszázalékosan ennek élnek. Sokan szintén nem a saját sportágukba vitték a gyerekeiket, a legtöbbjük maguk választották, mit szeretnének csinálni. Vannak, akik fanatikusabbak és saját magukat akarják megismételni a sportjukban” - fejtette ki.

Szerencsére nagyon sok gyerek sportol, mindenfélét, nincs igazán favorit a sportok között – jegyezte meg az LSU.hu portál alapítója.

A portál ide kattintva érhető el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden az utánpótláson múlik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást