A címvédő nyerte az oroszországi jégkorong-világbajnokságot

InfoRádió / MTI
2016. május 22. 23:16
A címvédő kanadai válogatott nyerte az oroszországi jégkorong-világbajnokságot, miután a vasárnapi moszkvai döntőben 2-0-ra legyőzte a finn csapatot.

Corey Perry a világon a 27. játékos, aki az úgynevezett Tripla Arany Klub tagja lett, azaz nyert vb-t, olimpiát és Stanley Kupát.

A finnek ebben az idényben megnyerték az U20-as és az U18-as korosztály világbajnokságát is, de most be kellett érniük az ezüsttel.

Eredmény, döntő:

Kanada-Finnország 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)

gól: McDavid (12.), Duchesne (60.)

A csoportkörben már találkozott egymással a két csapat, kedden a finnek remek védekezéssel 4-0-ra nyertek, és egészen mostanáig százszázalékosak voltak.

Most a komoly letámadást erőltette a címvédő, sorra dolgozta a ki a helyzeteket, az északiak elvétve kerültek a kapu elé. A 12. percben az előző amatőr-választás (draft) első helyén elkelt Connor McDavid tört be erőszakosan a kapu elé, és az elfekvő Mikko Koskinen felett a léc alá emelt. Az edmontoni csatárnak nyolc gólpassz után ez volt az első találata a vb-n.

A második harmadban szintén a kanadaiak voltak mezőnyfölényben, sokat ütköztek, és így a rivális nem tudott felpörögni. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy emberelőny, és ebben a szakaszban 13-4-re nyerte a kapura lövést a tengerentúli gárda.

A finnek hiába próbálkoztak a folytatásban, nagyon szervezett védelemmel találták magukat szemben. A végén hiába jött Koskinen helyett mezőnyjátékos a jégre, nem sikerült az egyenlítés, sőt Matt Duchesne az utolsó másodpercben betalált az üres kapuba.

korábban:

a 3. helyért:

Oroszország-Egyesült Államok 7-2 (2-0, 3-1, 2-1)

Az örökrangsor (arany, ezüst, bronzérem:

Oroszország 5 3 3, jogelőd Szovjetunió 22 7 5 - összesen: 27 10 8

Kanada 26 13 9

Csehország 6 1 5, jogelőd Csehszlovákia 6 12 16 - összesen: 12 13 21

Svédország 9 19 17

Egyesült Államok 2 9 7

Finnország 2 8 3

Nagy-Britannia 1 2 2

Szlovákia 1 2 1

Svájc - 2 8

Németország - 1 2, jogelőd NSZK - 1 - -

összesen: - 2 2

Ausztria - - 2

Dobogósok 2006-tól:

2006 (Riga): 1. Svédország, 2. Csehország, 3. Finnország

2007 (Moszkva): 1. Kanada, 2. Finnország, 3. Oroszország

2008 (Halifax, Québec City): 1. Oroszország, 2. Kanada, 3. Finnország

2009 (Zürich/Kloten, Bern): 1. Oroszország, 2. Kanada, 3. Svédország, ...16. Magyarország

2010 (Köln, Mannheim, Gelsenkirchen): 1. Csehország, 2. Oroszország, 3. Svédország

2011 (Pozsony, Kassa): 1. Finnország, 2. Svédország, 3. Csehország

2012 (Helsinki, Stockholm): 1. Oroszország, 2. Szlovákia, 3. Csehország

2013 (Stockholm, Helsinki): 1. Svédország, 2. Svájc, 3. Egyesült Államok

2014 (Minszk): 1. Oroszország, 2. Finnország, 3. Svédország

2015 (Prága, Ostrava): 1. Kanada, 2. Oroszország, 3. Egyesült Államok

2016 (Moszkva, Szentpétervár): 1. Kanada, 2. Finnország, 3. Oroszország