Dombvári futamgyőzelemmel döntős

InfoRádió / MTI
2016. május 18. 13:32
Dombvári Bence bejutott a csütörtöki döntőbe K-1 1000 méteren a Duisburgban zajló olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu regattán, miután magabiztos versenyzéssel megnyerte a középfutamát. Egyesben az első két hely ér majd riói kvótát.

A Budapest Honvéd 23 éves kajakosa a délelőtti előfutamban harmadikként ért célba, így nem sokkal dél után újra vízre kellett szállnia a fináléba kerülésért, mert az előfutam után csak a győztes hagyhatta ki középfutamot. Második pályáján aztán remekül kezdett, gyakorlatilag a rajt után az élre állt, féltávnál és 750 méternél is ő haladt az első helyen, s a végére sem fogyott el az ereje. Ezzel együtt látszott rajta, hogy alaposan kihajtotta magát, ugyanis a hajómérlegelés előtt több kört is megtett a vízen, hogy kifújja magát, majd a stégen fáradtan fogadta az ellenfelek gratulációját.

Mögötte spanyol és brit riválisa futott be a második és harmadik helyen, a negyedik pedig az a Bozsik Gábor lett, aki korábban magyar színekben vb-ezüstöt szerzett négyesben, tavaly óta pedig Törökországot képviseli a nemzetközi versenyeken. Az első három helyezett jutott a döntőbe, a többiek kiestek.

Dombvári később klubtársával, Hufnágel Tiborral 1000 méter párosban is vízre száll - közelgő futamuk miatt egyelőre nem is akart nyilatkozni -, a győri Horváth Bence pedig 200 méter egyesben próbálkozik majd a kvalifikációs regattán.

Magyarországnak eddig 15 kvótája - 6 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra, a fennmaradó két férfi kajakos indulási jog megszerzésére Duisburgban van lehetőség. Kvótát ezúttal az szerezhet az országának, aki párosban nyerni tud, egyesben pedig első vagy második helyen fut be.

később:

K-2 1000 m: előfutamok 14.30, középfutamok 16.30

K-1 200 m: előfutamok 15.00, középfutamok 16.50

csütörtök:

K-1 1000 m: döntő 9.52

K-2 1000 m: döntő 13.30

K-1 200 m: döntő 13.48