eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Végleges a Duisburgba induló csapat

Szerdán és csütörtökön a hiányzó kvótákért a pótkvalifikációs versenyen, péntektől vasárnapig pedig az idei első világkupán szerepel a magyar csapat Németországban. Az előbbi megmérettetés ráadásul párhuzamosan zajlik a parakenu világbajnoksággal, amelyen szintén újabb riói indulói helyek dőlnek el - írja a kajakkenusport.hu.

Jó eséllyel száll harcba a hiányzó két olimpiai kvótáért Magyarország a férfi kajak szakágban, a szerdán és csütörtökön megrendezésre kerülő pótkvalifikációs versenyen - számol be róla a kajakkenusport.hu.

A portál szerint Dombvári Bence 1000 méteren egyesben-, és Hufnágel Tiborral párosban is magabiztosan verte a mezőnyt itthon, a múlt heti első válogatón.

„Bence már a tavalyi országos bajnokságon és a mostani válogatón is imponáló fölénnyel győzött, részemről akkor is, és most is ez volt az alap elvárás vele szemben. Ha nem így lett volna, akkor esélyünk sem lenne az újabb kvótaszerzésre a pótkvalifikációs versenyen, márpedig szükségünk van a két hiányzó indulói helyre” – mondta Storcz Botond szövetségi vezetőedző.

„Egyesben és párosban is összejöhet a kellő eredmény Duisburgban – tette hozzá Kiss István, Dombvári Bence és a páros trénere. – A srácok tudják, hogy életük legnagyobb lehetősége odaérni az olimpiára. Felnőttek a nemzetközi mezőnyhöz, nem félek a versenytől és ők sem félnek.”

Kvótát ezúttal az szerezhet, aki párosban nyerni tud, egyesben pedig első, vagy második helyen fut be. Ha a párosnak nem jön össze a győzelem, a mieinknek akkor is meglehet mindkét hiányzó indulói hely, ugyanis Dombvári Bence mellett az elmúlt héten remeklő Horváth Bence is bízhat a jó szereplésben a K-1 200 méteres versenyszámban. A Graboplast Győri VSE sportolójának eddig csak párosban voltak kiemelkedő eredményei.

„Soha életben nem mentem egyest, főleg nem egy kvótaszerző versenyen. Nem is álmodtam arról, hogy idén ez az én feladatom lesz. Lehet, hogy merész kijelentés, de ennek ellenére, ha már kijutottam, szeretném megszerezni a kvótát” – nyilatkozta az előtte álló feladatról Tokár Krisztián tanítványa.

A parakajakosoknál sok minden múlik a versenyt megelőző egészségügyi besoroláson. Amennyiben magyar szempontból kedvező döntések születnek a kategórizáció során, akkor 3-4 férfi versenyzőnknek is lehet esélye a paralimpiai kvóta megszerzésére.

„Sajnos rengeteg a bizonytalanság, hiszen több versenyzőnknek ismét meg kell jelennie a besorolást végző orvosi bizottság előtt – mondta még a szolnoki válogató után Weisz Róbert, a parakenu szakág szövetségi vezetőedzője. – Ez vár Bencze Jánosra is, pedig ő már egyszer végleges KL-2-es besorolást kapott. Juhász Tamás esete hasonló, ő tavaly indul a legsérültebbek között és KL-2-ben is. Ha mindketten a könnyebb kategóriába kerülnek, akkor jó esélyük lehet a kvótaszerzésre. Suba Robertnél annyival egyszerűbb a helyzet, hogy nála már lezárult ez a procedúra. Rengeteget fejlődött, KL-1-ben neki is lehet sansza a paralimpiai indulási jog megszerzésére.”

A felsorolt versenyzőkön kívül a legkevésbé sérült kajakosok kategóriájában rajthoz állhat Gavallér József és Fábián István, valamint a KL-1-ben tavaly már kvótát szerző Váczi Anita is. A nem paralimpiai versenyszámokban, a parakenusok hölgyek között Tóth Júlia indulhat a világbajnokságon VL-2-es kategóriában, a férfi kenus mezőnyben pedig VL-1-ben Suba Róbert, VL-2-ben Suha Miklós, VL-3-ban pedig az újonc Horváth Gyula szerepelhet Duisburgban.

A pénteken kezdődő világkupán magyar szempontból azok a versenyszámok lesznek a legérdekesebbek, amelyek a válogatási elveknek megfelelően olimpiai válogatónak is számítanak. Férfi C-2 1000 méteren, valamint a két női kajak egyes versenyszámban már most eldőlhet, hogy ki indulhat augusztusban az olimpián.

A kenusoknál erre nagyon jó esélye van a Vasbányai Henrik, Mike Róbert egységnek, valamint női K-1 200 méteren az első válogatót szintén megnyerő Douchev-Janics Natasának, mert a kihívók (kenuban a Fekete Ádám, Petkó András duó, női K-1 200 méteren pedig Lucz Dóra) nem rendelkeznek jelentős nemzetközi rutinnal. Kozák Danutának ennél nehezebb dolga lesz, ha már a hétvégén be akarja magának biztosítani az olimpiai indulás jogát K-1 500 méteren. Ugyanis riválisa az első válogatón mögötte ezüstérmet szerző Csipes Tamara, aki idén egyszer már nyert ellene a szolnoki tájékoztatón. Keresztbe verés esetén mindhárom számban május 25-én, Szegeden lesz a szétlövés.

A pótkvalifikációs regatta csütörtöki-, valamint a duisburgi világkupa szombati és vasárnapi döntőit Magyarországon élőben közvetíti az M4 Sport csatorna. Az eseményről már a keddi versenynaptól kezdve, egészen vasárnapig beszámol az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×